Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 7. (Budapest, 2012)
Folyamatosság és újjászületés : városfejlődés a felszabaduló hódoltsági területeken - Géra Eleonóra: Iparosok társadalmi helyzetének alakulása az újratelepült Budán. Az iparosok képviseleti szerve, a Külső Tanács
406 Folyamatosság és újjászületés így volt, de a Külső Tanács ettől még nem tekinthető az iparosok érdekképviseleti szervének. Megválasztásával a külső tanácsos iparosok döntő többsége elérkezett a városi hierarchia számára lehetséges legmagasabb fokára, ahonnan csak nagyon kivételes esetben, nagyon hosszú városi hivatalnokoskodás után juthattak el életük legvégén a vágyott belső tanácsosi székbe. Ezzel szemben a kereskedők, az értelmiség és időnként a „magánzók” a Külső Tanácsban eltöltött néhány próbaév után hamarosan bekerültek a város vezető testületébe; az építőiparban érdekelt mesterek esetében ez a pillanat csak jóval később érkezhetett el.16 A Rákóczi-szabadságharc utolsó éveitől egyre elterjedtebb lett az a szokás, hogy a hivatalnok értelmiség tagjai közvetlenül a magisztrátusba nyerhettek felvételt, mivel esetükben eltekintettek a külső tanácsosként töltendő átmeneti időszaktól. A már említett, nemesi családba született Franz Wenzel Banovsky von Banovnak, a Savoyai Jenő ezred provisorának, majd Pest vármegye adószedőjének, aki Johann Eckher tanácsos özvegyét vette feleségül, például annak ellenére sem kellett bizonyítania hűségét, hogy valaha ellenzéki magatartása miatt a nemesi kiváltságait figyelmen kívül hagyó város fogdáját is megjárta.17 A Duna bal partján kicsit más helyzet alakult ki, bár a külső tanácsosok döntő többsége hasonlóképpen az iparosok közül került ki, míg belső tanácsossá elsősorban a kereskedőket és a hivatalnokokat választották. Jelentős különbség azonban a vendéglátással kapcsolatos iparágak képviselőinek Külső Tanácsba szorulása, ami abból következik, hogy Budán a belső tanácsosok előbb-utóbb- többnyire belső tanácsossá választásukat követően - kocsmát, fogadót vásároltak maguknak, a fürdőkhöz pedig már eleve tartoztak ilyen létesítmények. Az egykori magyar fővárosban ezért a kereskedelmi tevékenységet folytatók és a „vendéglátók” - utóbbiba beleértve a fürdősöket is - rétegét gyakorlatilag lehetetlen szétválasztani, hiszen ugyanarról a vállalkozói csoportról beszélünk. A néhány, kizárólag vendéglátással foglalkozó vagyonosabb polgár - közös tulajdonságuk, hogy koldusszegényen érkeztek a városba, így müveletlenségük, társadalmi presztízsük hiánya miatt az elit valószínűleg nem fogadta be őket- viszont nem került be a Külső Tanácsba sem, s láthatóan távol tartották magukat a belharcoktól. A pesti külső tanácsosok soraiba budai társaikhoz hasonlóan az építőiparban érdekelt személyek is bekerültek, de meglepő eltérés például a kisebb egzisztenciák feltűnése, akik a Duna jobb partján ilyen megtiszteltetésben nem is reménykedhettek.18 16 Az építőiparban érdekeltek társadalmi szerepének alakulásához ld. GÉRA: Buda város építőipara a 18. század első felében (2011 b.). 17 BFL lV.1002.y. I. Nr. 95., 1002.uu. A Nr. 128., 1002.ff. 1708. III. 29., Vili. 24. 18 DÜMMERTH 1968. 159-161. p.
