Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Recenziók
406 Recenziók megalkotói 1894-ben Adler Károly és Lippay Béla voltak.4 Mindenképpen meg kell említeni a rövid terjedelem ellenére a kötetben található nyomtatási hibákat, amelyek arról tanúskodnak, hogy a kötet kiadója - összhangban a jelenlegi magyarországi gyakorlattal, de egyáltalán nem szerencsés módon eljárva - nem alkalmazott olvasószerkesztőt a szöveg gondozására. Pedig a fenti hibák kis befektetéssel minden bizonnyal elkerülhetőek lettek volna. Dobrossy István Mindszent egykori településről és Miskolc egyik településrészéről szóló kötete a város helytörténeti irodalmában mindenképpen fontos munka. Felhívja ugyanis a figyelmet a helytörténet kevésbé kutatott, elhanyagolt területeire. Mindenekelőtt a kutatói érdeklődést a sokszor vizsgált belváros helyett, a helytörténet számára korábban „fehér foltnak” számító utcákra, városrészekre, illetve a „belső peremterületekre” irányítja. Ugyanakkor- mivel a szerző az utóbbi néhány évtized építészettörténetére helyezi kutatásának hangsúlyát -, segít tudatosítani a miskolci lakosság idősebb nemzedékeinél sokszor az emlékezet szintjén még létező néhány évtizeddel korábbi városképnek - az 1960— 1970-es évek Miskolcának - egyfajta sérülékenységét, a múlt egy szeletének a „veszélyeztetettségét”, ami szisztematikus helytörténeti kutatások nélkül elveszhet a történettudományi megismerés számára. Kosárkó László 4 IGLÓI GYULA: Miskolc 19. századi városrendezési tervei és építési szabályzatai. Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár, 1992., valamint 100 éves a miskolci városrendezés. Szerk. IGLÓI GYULA. Miskolc, Belvárosi Kulturális Menedzser Iroda, 1994.