Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Recenziók
Gábor Eszter: Az Andrássy út körül 383 A kötet Gábor Eszternek az utolsó két évtizedben megjelent tanulmányait foglalja magában, és csak üdvözölni lehet az Osiris Kiadó és Budapest Főváros Levéltára vállalkozását, hogy ezeket az eredetileg különböző, sokszor nehezen fellelhető folyóiratokban publikált tanulmányokat így, egyben, ilyen szép kiállítású, kiváló minőségű reprodukciókkal gazdagon díszített kötetben együttesen megjelentette. Mert hiába tanulmányok füzére a kötet: egy egészet alkot, egy városrész - ráadásul építészetileg és társadalmi szempontból is homogén, reprezentatív városrész - történetét és képét tárja elénk. És ami különös érdeme a kötetnek, hogy figyelmet szentel az Andrássy út tágabb környékén — a széleken, a párhuzamos utcákban - emelt, művészileg kevésbé értékes, a lakók társadalmi összetételét tekintve heterogénebb épületeknek is. A könyv tanulmánykötet jellegéből fakadóan - természetszerűleg - előfordulnak ismétlődések, de ez szükségszerű, és nem zavaró, hiszen nem mindenki fog minden tanulmányba belemélyedni. A kötet egy bevezető írásból és 14 tanulmányból áll, amelyet öt témakörbe rendezett a szerző. A bevezető az Andrássy út kialakulásának történetét foglalja össze, lényegében a szakirodalom alapján, kortársi leírásokkal élvezetesen színesítve azt. Az első, Nyereség és veszteség címet viselő tematikus egység két ma is aktuális, ismerős témával foglalkozik. Az információ értéke még az útvonal kiépítésének korszakát vázolja fel. Andrássy Gyula és Csengery Antal telekvásárlásainak ismertetésével vet fényt telekspekulációs ügyletekre, illetve a megfelelő információk ismeretének előnyeire. (A téma ma sem ismeretlen. Lehet, hogy az előbbi esetében ma ezt úgy neveznénk: „bennfentes kereskedelem”.) Szintén ma is aktuális kérdésről szól a Miként fogyott el a villanegyedből a zöld című tanulmány. Az eredeti parcellázások előírása szerint a kertes villanegyed jelleg megőrzését szigorú előírásokkal igyekeztek biztosítani, szabályozva az épületeknek a szomszéd telkektől, utcavonaltól való távolságát, és a teleknagyságot, a megfelelő kertek, zöldterületek megmaradása érdekében. A parcellázások során azonban - mint a szerző táblázatokban is kimutatja - ezeket az előírásokat egyre kevésbé tartották be, részben a parcellák megosztása, szűkítése, részben a beépített terület növelése, részben a telkek mellékutcára néző részének nem villaszerű beépítése miatt. Úgy tűnik, a szabályokat eleink sem tartották be - sem a hatóság, sem az építtető. Szintén ismerős jelenség. A következő tematikus rész az Eltűnt városnegyedek címet viseli, amelynek első, és egyben a kötet legterjedelmesebb, 100 oldalas tanulmánya a Városligeti fasor 1800- 1873 közötti történetét vázolja fel. (Bevallom, ez a szívemnek legkedvesebb tanulmány - már első megjelenésekor is lelkesedtem érte, mostani második olvasata pedig egyenesen továbbgondolásra ösztönzött. Talán azért is, mert ebben mutatkoznak meg legpregnánsabban Gábor Eszter társadalomtörténészi és kutatói-nyomozói erényei.) E tanulmányban a szerző feladatát az nehezítette, hogy az itt parcellázott 59 telken emelt villasor ma már nem létezik: az 1873 előtt emelt épületek közül ma mindössze három áll, azok is jelentősen átépített formában. A szerző részletes ismertetést és kritikai elemzést ad az eltűnt városrész rekonstruálását lehetővé tevő forrásokról, majd először az 1838 előtti, gyér beépítést mutatja be, amelyben inkább a pavilon-jelleg, azaz a csak rövid tartózkodásra alkalmas épületek túlsúlya dominált. Az igazi beépítés inkább az árvíz utáni periódusra jellemző: e részben az épületek jellege szerint (villák, sorházak,
