Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Műhely - Fenyves Katalin: Legendával a legendákkal szemben. Legendás Isztambul –Byzantiontól Istanbulig: egy főváros 8000 éve
Fenyves Katalin: Legendával a legendákkal szemben 321 tintarajz-panorámája ezernyi apró részlet megörökítésével mutatja be a 16. századi Konsztantinijét. A török miniatűrök két okból is kevésbé voltak alkalmasak arra, hogy ugyanezt a funkciót betöltsék: egyrészt legszebb példányaik a történeti eseményeket illusztrálták, másrészt a méreteikből adódó szűk képkivágás nem tette lehetővé, hogy átfogó képet adjanak a városról, vagy annak akár csak egyes részeiről. A törökök 1683-ban, a bécsi csatában elszenvedett vereség után megszűntek fenyegetést jelenteni a Nyugat számára. Az immár kevésbé feszült légkörben a követségek által megbízott, úgynevezett „Boszporuszi festők” (331. p.) - Jean Baptiste Vanmour, Antoine de Favray, Antoine-Ignace Melling - táplálták a királyi udvarokban mind divatosabbá váló török módit (turquerie). Az egzotizmus divatját azután a festészeti orientalizmusé váltotta fel. Képviselőinek - Amadeo Preziosinak, Jean Léon Gérôme-nak, Henriette Browne-nak - köszönhetjük azokat a képeket, amelyek Ingrés-töl Csontváryig a 19-20. század megannyi híres művészének képzeletét megtermékenyítették. A 19. század modernizációs törekvéseiből azonban már szinte semmi sem jelenik meg a katalógusban. Az akkoriban kialakuló török festészet a kiállításon is képviselet nélkül maradt, a város történetét pedig nagyjából I. Abdul- Medzsid szultán uralkodásának végéig (1861) követhettük. Az izgalmas vizuális megoldásokban bővelkedő tárlat - a világhírű cseh építész és szcenográfus Boris Micka munkája - a századforduló és a 20. század fényképeiből, többek között az örmény származású Ara Güler, Isztambul legihletettebb fotósa felvételeiből összeállított diaporáma segítségével hidalja át e hiányt. A rendkívül látványos kiállítás és a valóban reprezentatív, több mint 500 oldalas katalógus így számos kérdést felvet, és nem kis hiányérzetet hagy maga után. Előkészítésük idején még a „kozmopolitizmus” terminus volt a nemzetközi történészdiskurzus egyik kedvelt divatszava (magyarázó erő hiányában a kifejezés e tiszavirág-életű reneszánsza időközben véget érni látszik, ám átmeneti népszerűsége - csakúgy mint a transznacionalizmusé - arra vall, hogy számos társadalmi-művészeti jelenséget nem lehet csakis a nemzeti történelmek keretein belül értelmezni). Isztambul történetének kozmopolitizmusát hangsúlyozni tehát nem csak a külföld felé tett gesztus és a hazai közönség felvilágosítása szempontjából tűnhetett szakmailag indokoltnak. A kontinuitás új narratívája azonban gondosan kerüli a kényesebb kérdéseket. A többszöri vallás- és kultúraváltással járó megszámlálhatatlan politikai és társadalmi konfliktusról hallgatott a kiállítás, és hallgat a 21 tanulmány is. A világtörténelmi horderejű változásokat kísérő összeütközések semmilyen formában nem jelennek meg, a még a 19. században is többségben lévő kisebbségekről (görögök, zsidók, örmények, keresztények) pedig mindig csak az irántuk tanúsított türelem kontextusában esik szó. Az orientalizmus, azaz James Clifford mégha-
