Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Műhely - Argejó Éva: Égi és földi város. A város toposza az európai festészetben
300 Műhely elején. Mivel a perspektivikus megjelenítés és a térképészet szoros kapcsolatban állnak egymással, a felfedezésben közrejátszott, hogy a város ekkoriban a régió jelentős térképészeti központja volt.21 A középkor spiritualizmusától eltérően a reneszánsz ideáltipikus városa a külső, társadalmi valóságot jeleníti meg a „világ” reprezentánsaként. Az ókor óta a 15. században jelennek meg ismét portréábrázolások világi kontextusban, amelyeken a városok az itáliai és északi portréfestészetben egyaránt kedvelt „nyitott ablak”22 motivum részeként kapnak szerepet. A reneszánsz festők elégedetlenek voltak a külső táj izolált egységként való ábrázolásával, s mélységet kifejező, illuzionista térélményre törekedvén a belső és külső teret egységként fogták fel.23 Középkori vallási tárgyú képeken is láthatók elképzelt városrészletek a „nyitott ablak” motívum részeként, de ott ez a szakrális és a fizikai világ elkülönülését jelképezte. Változást jelentett az előző korszakhoz képest az is, hogy a megrendelő képzeletbeli városábrázolások helyett saját városát festeti meg az ablakából látható háttérként. Ez egyfelől a megrendelő topográfiai pozicionálását szolgálta, másfelől a városára büszke polgár lokális identitásérzését közvetítette.24 Az itáliai és az északi festészetben a városábrázolások olyan ideát tükröznek, amely az ember és a teremtés rendje közötti harmóniát szimbolizálja, s a város a rendezett civilizáció szimbólumaként jelenik meg.25 A quattrocento idején keletkezett festmények legtöbbje még sajátos intellektuális és lelki igényeket kielégítető vallási tárgyú kép, amelyeknek eleget kellett tenniük a keresztény vallásos ábrázolásokra vonatkozó kívánalmaknak.26 Ám hamarosan az egyházi vezetők is ráéreztek arra, hogy a képeknek a befogadók számára érthetőnek, emlékezetesnek és megindítónak kell lenniük. A 14. századtól megváltozott a keresztény tematikájú képek funkciója: a kora középkori didaktikus hitterjesztéssel szemben festményeikkel a képzelet megmozgatásán keresztül, inkább közvetlenül az érzelmekre akartak hatni. Panofsky szerint a középkori műalkotás nem az emberek természethez való viszonyának tisztázásából keletkezik, hanem egy belső kép kivetítéséből a matériába.27 Az 1454-ben fiatal lányok részére írt Zardino de Oration (Az imádság kertje) című kézikönyv éppen egy város példáján keresztül magyarázza el a hívőknek, mi a 21 Arasse 2007. 48. p. 22 BIALOSTOCKI 1982b. 252. p. 23 JEFFARES 1979. 24 Dunkerton-Foister-Gordon-Penny 1991.97-99. p. 25 Cosgrove 1988.265. p. 26 Baxandall 1986. 48. p. 27 Panofsky 1998. 28. p.
