Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Prosinger Lívia: A Batthyány téri barokk műemlékegyüttes tervezett lebontása és sikeres megmenekülése
PROSINGER LÍVIA A BATTHYÁNY TÉRI BAROKK MÜEMLÉKEGYÜTTES TERVEZETT LEBONTÁSA ÉS SIKERES MEGMENEKÜLÉSE „Csaknem azonos időben a műemlékvédőknek a vízivárosi Szent Anna-temp- lomot, az irodalomtörténészeknek pedig Az ember tragédiáját kellett más-másfajta elbontástól megóvniuk.”1 (Sőtér István) A műemlékvédelem feladata, hogy biztosítsa a műemlékek fennmaradását, megakadályozza pusztulásukat. Tevékenysége erősen függhet az adott ország gazdasági, társadalmi, politikai rendszerétől, hiszen korszakonként nagyon is változó elveket és gyakorlatot követtek a műemlékek gondozása terén; mint ahogy változott az is, mit tekintettek egyáltalán műemléknek. A műemlékvédelem hatékonyságát emellett - a jogszabályi háttér meglétén túl - az is nagymértékben befolyásolhatja, hogy létezik-e központi szervezete. Ha nincs ilyen, akkor érdemes megvizsgálni, milyen intézmények veszik át szerepét, és menynyiben képesek gondoskodni a műemlékek védelméről. A korai államszocialista rendszer hol fő célkitűzésként tekintett a „magyar nép örökségének” védelmére, hol pedig az általa meghaladottnak vélt kapitalizmus maradványait látta a védelemre szoruló épületekben. Ez az örökséggel szembeni eredendően ambivalens viszony éppen egy olyan időszakban jelentkezett, amikor a műemlékvédelem jelentősége - talán éppen a II. világháborús pusztítások által okozott állománycsökkenés folytán - egész Európában számottevően megnőtt.2 Ez a tanulmány - a magyar műemlékvédelem 1949-57 közötti időszakára helyezve a hangsúlyt - azt kívánja bemutatni, hogy ebben a szervezetileg széttagolt, ideológiailag terhelt időszakban mi kellett, vagy mi hiányzott az építészeti műemlékek megmeneküléséhez. A terjedelmi korlátok miatt mindez egy esettanulmány keretében, a Batthyány téri műemlékegyüttes tervezett lebontásának ismertetése révén történik meg. 1 Műemlékvédelem 113. p. 2 RADOS 1984. 385. p. Urbs. magyar várostörténeti évkönyv vi. 2011.235-259. p.
