Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Szakály Tamás: Belső-Erzsébetváros morfológiai fejlődése és társadalmi viszonyai a második világháborúig
Szakály Tamás: Belső-Erzsébetváros morfológiai fejlődése és társadalmi... 229 11 db 1921 óta épült házat találunk. Mind a 409 belső-erzsébetvárosi épület villamoshálózatba kötött, s már mindenhol felszámolták az udvari kutakat, vízvezetékekkel szerelték fel a házakat, 33 kivételével mindegyikbe bevezették a gázt is, a fürdőszobák és a lakószobák száma szerint pedig a kerület magasan kiemelkedett a budapesti és bérházövezeti adatok közül is. így annak ellenére, hogy a közvélemény a kerületrészt már a századfordulón korszerűtlennek titulálta, valójában a két világháború között technológiailag nem számított régimódinak, és viszonylag magas komfortfokozatú lakások alkották. A népszámlálás módszertanának köszönhetően a városrészen belüli területeket differenciálni tudjuk. Az adatok alapján láthatjuk, hogy a „legmagasabb” rész ekkor már nem a Károly kőrúthoz közel eső terület, hanem a Rákóczi út és a Wesselényi utca közé eső sáv. Morfológiai szempontból, a korábbi helyzethez hasonlóan, a legritkábban lakott terület a Csányi utcán kívül eső tömbök halmaza, miközben itt regisztrálhatták a legtöbb épületet. Ez természetesen a sok kis földszintes és egyemeletes házból adódik. A kerületrész összességében így is magasabb volt, mint a fővárosi átlag. A lakások is nagyobbak, alacsonyabb az egyszobás és magasabb a három-négyszobás lakóhelyek aránya. A lakókörnyezet szempontjából leromlott településrész lakásai átlagon felül komfortosak, lakói pedig az átlagos budapestinél valamivel kedvezőbb vagyoni helyzetben voltak. Mindezt bizonyítja, hogy a Belső-Erzsébetvárosban kevesebb az olcsó, 700 pengőnél alacsonyabb összegért bérelhető lakás, míg az 1000 pengőnél drágábbak sokkal nagyobb arányban vannak jelen. Mindez annak ellenére tény, hogy a VIE kerület a 40-es évekig sem tudta levetkőzni magáról a mulatók, lebujok környékének kétes hírét. Erdmann Doane Beynon26 vizsgálata kimutatta, hogy ekkorra a Király utca is teljesen elveszítette korábbi bevásárló-útvonal szerepét. A fővárosi statisztikai hivatal 1930-as évkönyvében Illyefalvy I. Lajos így írt Belső-Erzsébetvárosról: „A VII. kerület, Erzsébetváros belső részeinek szabályozása közel 30 éve foglalkoztatja az illetékes hatóságokat. A főváros ezen értékes belső részén a Király-utca és a Dob-utca között fekvő mély, rendezetlen, régi telekalakulat folytán keletkezett állapot a további fejlődésre alkalmatlan, és ma már jelenlegi állapotában fenn nem tartható”.27 1940-ben az FKT új építési szabályzatot alkotott, amely a magasságot az 1914-es szabályozáshoz hasonlóan határozta meg, de 12 méter magas bármelyik új épület lehetett, ugyanakkor az engedélyezhető magasságtól lefelé csak négy méterrel lehetett eltérni; a telek minimális mérete pedig 15x25 méter volt. Mindez azonban nem sok változást hozott a kerület életében, hiszen 1940-1945 között csak néhány 26 Budapest térbeli-társadalmi szerkezete 1942-ben. Beynon, E. D. térképe nyomán közli: Lichtenberger-CSÉFALVAY-Paal 1995. 112. p. 27 Statisztikai és közigazgatási évkönyv 1930. 153. p.
