Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 6. (Budapest, 2011)
Épített örökség - Szakály Tamás: Belső-Erzsébetváros morfológiai fejlődése és társadalmi viszonyai a második világháborúig
226 Épített örökség épültek, a három év alatt 57 épületet bontottak el teljesen. Jellemző lakóház19 az 1890-es évjáratú Rumbach Sebestyén utca 10., amelynek helyén azelőtt egy 1871-ben épült, szinte’új, háromemeletes ház állt, vagy a Kazinczy utca 47., Mike Tivadar háza, amely egy egyemeletes, 1838-ban, az árvíz után épített klasszicista ház helyén épült. Jóval elterjedtebb volt a korban a földszintes, vagy ipari funkciójú épületek bontása. Például a mai Kazinczy 6/a. helyén 1894-ig a már említett Walser-féle földszintes kályhaöntő műhely működött, a Rumbach utca 8. szecessziós, 1912-es épülete pedig Hild József egyik, 1833- ban épített, alacsony háza helyén emeltetett. Az új épületeket szinte kivétel nélkül az 1872-ben megjelent rendszabás szerint alakították ki, így például a Rumbach utca új tömbjei háromemeletesek, míg a Kazinczy utcában vegyesen fordulnak elő a két- és háromemeletesek, a Dob utcában pedig kétszintes épületek sorakoznak. Bár a budapesti városépítészet semmiképp nem nevezhető korszerűnek - hiszen a városi szövet lazítása elmaradt, így a közvetlen belváros körül szoros, alacsony ingatlanpiaci és gazdasági presztízsű gyűrű képződött - az új házak többnyire korszerű technikai megoldásokkal épültek. Az erzsébetvárosi házak túlnyomó része csatornázott, vezetékes vízzel ellátott a századfordulón. A fürdőszobák száma némileg kedvezőbben alakult az átlagosnál, itt 9,6, mig Budapesten általában 10,7 szobára jutott egy fürdőszoba; a VII. kerületben és az egész városban is két szobára jutott egy konyha. Ebből is látszik, hogy az átlagos szobaszám is nagyjából kettő körül alakult, tehát öt lakásonként volt egy fürdőszoba. Éppen ezért a klasszikus fürdőházak az első világháború előtt töretlen népszerűségnek örvendhettek. A városrész ingatlanpiaci, gazdasági presztízsének vizsgálatakor értékes adatokhoz juthatunk a virilisták rétegződésének vizsgálatával. A korszak elején, 1873-ban szinte egyeduralkodó módon a házbérjövedelem biztosított helyet Budapest legnagyobb adófizetői mezőnyében. A lakóházak birtoklása egyre nagyobb mértékben a leggazdagabb rétegek kiváltságává vált. A város- egyesítéskor Belváros és Lipótváros bérházainak jó felét ők birtokolták, míg ugyanez az arány Terézvárosban 25, a másik két külvárosban pedig már csupán 14% körül alakult. 1888-ban a dekonjunktúra hatására alacsonyabb adóalapok, a társadalmi átrétegződés hatására pedig a háztulajdon csökkenő részesedése figyelhető meg a virilisek listáján. 1910-ben a legnagyobb budapesti adófizetők élcsoportjából 88-nak volt háza a kerületben, 25-nek háromnál is több, de olyan is volt közöttük, aki tíznél is több épületet birtokolt Erzsébetvárosban.20 Tehát 19 A házak technikai paraméterével, illetve az előző épületekkel kapcsolatos adatok telkenként, utcák szerint lebontva: DÉry 2006. 20 DÉRY 2006. 124. p.
