Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Városhálózat, városfejlesztés: városhálózat, városfejlesztési politika - Beluszky Pál: A várossá nyilvánítás gyakorlata Magyarországon 1945 után
138 Városhálózat, városfejlesztési politika városi rangú település nem vagy alig töltött be városi szerepkört (Kolozs, Ruszt, Leibic, Szentgyörgy, Dobsina, Nagyrőce stb.). A dualizmus korában csak kivételes esetben nyert valamely település városi rangot (törvényhatósági jogot csupán Miskolc), igaz, egyes kisvárosok „ingáztak” a városi és községi rang között. A két világháború között különösen indokolt lett volna a városi rangú települések körének felülvizsgálata, illetve bővítése, részben az öröklött anomáliák ritkítása, részben az új helyzet miatt (trianoni országhatárok, város nélkül maradt megyék: Abaúj, Bereg, Szatmár, Bihar, Nógrád, Moson, új megyeszékhelyek, a budapesti elővárosok gyors növekedése). Ennek ellenére a városi rang adományozása továbbra is vontatott maradt; 1914 és 1945 között nyolc települést nyilvánítottak várossá: Budapest öt elővárosának népességgyarapodását, urbanizációjukat ismerték el városi ranggal (Rákospalota, Kispest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc, Budafok), s régi adósságot törlesztve Kalocsa és Mohács lépett előre a közigazgatási hierarchiában. (Komárom esetében csak a Dunán innen maradt városrész rangjának fenntartásáról volt szó.) A polgári korszakban tehát mindvégig • igen mérsékelt ütemű a városok számának gyarapodása; • meglehetősen eltért egymástól a városi rangú és a városi szerepkörű települések köre (jellemzően nagyszámú városi funkciójú település nem rendelkezett városi ranggal); • a városok számának alakulását messzemenően befolyásolta, hogy ekkor a városi rang birtoklása többletterheket jelentett a településeknek és lakóiknak (különadók), s ez mintegy önszabályozást vitt a várossá nyilvánítás gyakorlatába. A várossá nyilvánítás gyakorlata 1945 után A második világháborút követő átmeneti időszakban, 1950-ig (az I. Tanács- törvény megjelenéséig) a várossá nyilvánítás gyakorlatában érdemi változás nem történt, a városi rang adományozása meglehetősen visszafogott volt, s nem támaszkodott átfogóbb területfejlesztési vagy közigazgatási elképzelésekre, koncepcióra.7 Talán csak a megadományozott települések köre utal a hatalmon lévők változó értékrendjére: elsősorban a községi rangban lévő iparvárosokat 7 A koalíciós években ugyan egyes pártok kidolgoztak közigazgatási reformterveket, ezeket azonban a „fordulat éve” után nem vették figyelembe a közigazgatás területi beosztásának rendezésekor (1950). Közülük a legismertebb a Bibó István és Mattyasovszky Jenő nevével összekapcsolt, Erdei Ferenc elképzelésein alapuló ün. „városmegye” koncepció, amelyet a
