Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Recenziók
472 Recenziók filmeket vizsgáló, valamint Janet McCabe és Kim Akass a The Sopranos tévéfilmsorozatban előforduló konfliktusokat, válásokat elemző írásán - kívül, Barbara Leckie a viktoriánus házassági törvényszék {Divorce Court) tevékenységét kísérő sajtóvisszhangra, illetve Page Dougherty Delano 20. század közepi (1939-1961) hollywoodi filmes reprezentációkra koncentráló dolgozata említhető ilyenként. Túlnyomórészt tehát regények, novellák szerepelnek az elemzések tárgyaiként. Úgy tűnik azonban, hogy a szerzők gondosan kerülték a „nagy írók” közismert müveinek beválogatását (Goethe Die Wahlverwandtschaften')érc, Flaubert Bovarynéjára, Tolsztoj Anna Kareninájára, Zola regényeire csak utalások történnek), s többnyire - legalábbis a recenzens számára - ismeretlen autorok írásait vonultatták fel. A döntés egyfelől üdvözlendő, hiszen ezzel a „szerző” a háttérbe szorul, s jórészt kevésbé ismert müvekkel találkozhatunk. Másfelől azonban kérdéses - és erre bizony nem ártott volna legalább reflektálni -, miféle közönséghez juthatott el, mekkora olvasótábora volt ezeknek az irodalmi kánonon kívül rekedt írásoknak keletkezésük idején és a későbbiekben. Ez még akkor is fontos, ha nyilvánvaló, hogy a hatásmechanizmus nem egyoldalú, vagyis hogy ebben a kontextusban a „jelentéktelen” müvek is lehetnek jelentősek, amennyiben a korabeli diskurzust közvetítik, függetlenül irodalmi minőségüktől, vagy éppen a példányszámtól. A kötet szerzőinek viszonya a vizsgált jelenséghez, finoman szólva, sokféle. Kari Leydecker saját tanulmányában a válást problematizáló női novellák 18. század végére, illetőleg az 1840-es évekre tett „hullámait”, majd azok 1848 utáni eltűnését még közvetlen kapcsolatba hozza a porosz jogi reformok hullámzásával. Nicholas White ugyancsak a francia jogi klíma változásaira - a válás 1814-1884 közötti tilalmára, s az azt (újra) bevezető Naquet-törvényre - tekintettel elemzi a válás irodalmi reprezentációit. Egyedülálló - és, ha hangot adhatunk személyes olvasói élményünknek, egyenesen üdítőleg hat - Barbara Leckie megoldása, aki egy konkrét jogesetből kiindulva mutat rá az igazságszolgáltatás, a korabeli sajtó (a kötetben jelentőségéhez képest erősen elhanyagolt médium) szerepére a válás, és az általuk színre vitt házasságtörés körüli diskurzus burjánzása terén. A legtöbbször azonban a jogintézmény kevés figyelmet kap, legfeljebb egy-egy, az illető tanulmányokba szervesen nem illeszkedő bekezdés erejéig történik utalás a bontótörvényekre, jogi reformokra, társadalmi vitákra, válási rátákra. Számos szerző kertelés nélkül ki is jelenti, hogy a válás csak elvétve jelenik meg központi irodalmi témaként, de sajnos csak kevesen próbáltak komolyan magyarázatot adni arra, hogy miért is. Itt mindenképpen, mint pozitív kivételt kell megemlítenünk Anne Humphreys 19. századi angol válásokat irodalmi fikciókon keresztül vizsgáló írását. így gyakran egyszerűen „rossz házasságokról”, a házas nők helyzetéről, szexuális kicsapongásokról esik szó, amelyek kapcsán a házasság felbontása legfeljebb érintőlegesen, esetleg csak a vizsgált szerző biográfiáján keresztül jelenik meg. De az olvasó joggal teheti fel azt a kérdést is: mit keres ebben a kötetben Lynne Pearce leszbikus románcokat középpontba állító dolgozata? Természetesen, amennyiben nem a jogi aktus, hanem általában véve a tágabban értelmezett kulturális közeg átalakulása áll a vizsgálat középpontjában, a nem válással végződő házassági konfliktusok irodalmi elbeszélései szintén érdekesek lehetnek. De ha az az alapvető kérdés, hogy miért éppen a válások terjedtek el a házassági konflik
