Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 5. (Budapest, 2010)
Városhálózat, városfejlesztés: városhálózat, városfejlesztési politika - Beluszky Pál: A várossá nyilvánítás gyakorlata Magyarországon 1945 után
136 Városhálózat, városfejlesztési politika azonban - legalábbis a polgári korszakban - meglehetősen lazán kezelte a lélekszámút mint a városiasság kritériumát, s ez számos feltűnő anomáliát eredményezett. A dualizmus korában pl. az 1535 lakosú Ruszt (1910), a 2782 lakosú Leibic, vagy Szentgyörgy a maga 3458 lakójával városi ranggal rendelkezett, ugyanakkor a 42 146 lakosú Békéscsaba, a közel 26 ezer lakosú Szarvas, a 22 ezren felüli Orosháza, vagy a 17 ezres Mohács községi rangban maradt. Ma is akad városunk kétezer főt el nem érő lakosságszámmal - Őriszentpéter, Pálháza, Visegrád, Zalakaros -, miközben 44 községünk lakossága meghaladja az 5 ezer főt (2008. évi adat). De ezen anomáliák érthetőek is; egyrészt a városi küszöb régiónként, országonként igen különböző, másrészt a településnagyság csak az egyik, s nem is a legfontosabb összetevője a települések város voltának. Elterjedt nézet szerint - egyes volt szocialista országokban a hivatalos gyakorlat is ezt a nézetet tükrözte - a város kritériuma a települések által ellátott gazdasági funkció, illetve az azt tükröző foglalkozási szerkezet; ez természetszerűleg a szekunder és esetenként a tercier szektor túlsúlyát követelte meg a városoktól. Ma azonban, amikor az agrárkeresők arányának drasztikus csökkenése és a tömegessé vált ingázás nyomán a települések túlnyomó többségében e két szektor keresői kerültek túlsúlyba, ez a kritérium alkalmatlan a települések közötti különbség kifejezésére. (A múltban pedig - legalábbis Magyarországon - egyes népes, városi szerepkörű települések esetében az agrárkeresők magas aránya tette bizonytalanná a foglalkozási szerkezet használhatóságát a települések város voltának megítélésekor.)3 A települések hálózati pozícióit, szerepkörét figyelembe vevő településtudományok, így a településföldrajz felfogása szerint a város a településállományon belül kialakult földrajzi munkamegosztás terméke: a központi szerepkört betöltő település, amelyben a városi alapfunkciók4 megfelelő mennyisége és sokfélesége tömörült, olyan település tehát, ahol a lakosság nem mindennapi igényeit kielégítő tevékenységek, intézmények koncentrálódtak. Településhálózati szerepénél, „hivatásánál” fogva tehát a város a csere, az érintkezés, a találkozások kitüntetett színtere a munkamegosztás által strukturált világban.5 3 Az 1910. évi népszámlálás szerint pl. a 62 és félezer lakosú, törvényhatósági jogú Hódmezővásárhely keresőinek 61,1 %-a agrárfoglalkozású volt, Szabadka esetében ez az arány 47,9%, de egyes hajdúsági, illetve nagykunsági városokban megközelítette-meghaladta a 80%-ot. 4 A városi alapfunkciók közé a tágabban értelmezett szolgáltatási ágak nem mindennapos igényeket kielégítő intézményei, illetve tevékenysége sorolható. 5 E meghatározás igényel néhány kiegészítést. Egyrészt nem minden, a környező „vidékhez” fűződő településközi kapcsolatokkal rendelkező település számít városnak; elaprózott településszerkezetű, aprófalvas területeken az alapfokú intézmények több környező települést láthatnak el szolgáltatásaikkal, de ezzel nem emelik székhelyüket várossá (központok, de nem városok). Másrészt egyes tevékenységek, intézmények városképző szerepe koronként vál-
