Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Ispán Ágota Lídia: Városi tér és városimázs Leninvárosban
288 Tanulmányok Szepesi Attila költő fenti sorai - a tiszapalkonyai hőerőmű építkezésén 1954-től nyolc éven át raktárosként dolgozó - Hamvas Bélát ábrázoló fénykép kapcsán születtek. A mai kor embere környezettudatos szemléletével valószínűleg könnyen azonosul a fenti tájértelmezéssel, amely szöges ellentétben áll a nagyipari beruházásokat és városépítést országszerte „csoda-vidék”-ként aposztrofáló szocialista megközelítéssel. „Aki rég nem járt Tiszaszederkény, Tiszapalkonya vidékén, az el sem tudja képzelni azt a nagy átalakulást, amely a környék egykori, egyhangú panorámáját teljesen megváltoztatta. [...] Ha például valaki a főváros irányából érkezik ide, már Ernőd környékéről10 11 négy párhuzamosan füstölgő, impozáns gyárkéményt pillanthat meg derült időben a távolban; odáig látszik a Tiszapalkonyai Erőmű. Új, barátságos állomás-épület vonja magára az utazó figyelmét Sajókeresztúron [!],n Sajószöged mellett viszont az összefutó vezetékek sokasága, azok tartóoszlopai, óriási szigetelő csigáikkal és haragosan égre meredő villámhárítóikkal nyűgözik le a tekintetet. Bizonyára láttak már törökországi képeslapot, szokatlan vonalú épületekkel, minaretekkel. Ilyen illúziót kelt a további kép, amit Sajószöged után, Szederkény felé menet jobbra tekintünk. Világos színű, modern vonalú épületek impozáns küllemét látjuk, majd egy hosszú, világoskék, kacskaringós - az épületeket átölelő csővezetéket, egy minaretszerű karcsú tornyot, amelynek teteje turbánra emlékeztet, aztán egy őslényhez hasonló, monstruó- zus, impozáns darut veszünk észre, amint négy hatalmas lábán lomha elefánt-óriásként áll mozdulatlanul. Balra tekintve, az Újváros tűnik szemünk elé, épületsorának panorámáját az érdekes vonalú víztorony, a kiemelkedő toronyház, valamint a lakóházak élénk színezése teszi változatossá. Szólnunk kell még az állomás-épületről, amely szintén tetszetős, modern, s kora tavasztól késő őszig pompázik előtte az ízlésesen gondozott park.”12 A tárgyi környezet és a tájalkotó elemek azonossága ellenére mintha két különböző világot szemlélnének. Denis Cosgrove geográfus tette népszerűvé a földrajzosok és a társadalomtudományok művelői körében azt a posztmodern elgondolást, miszerint a táj nem egy létező materiális dolog, hanem sokkal inkább kultúra- és társadalomfüggő konstrukció.13 A táj vizualizációként való felfogása - szemben a táj területi egységként való értelmezésével - lehetővé teszi történeti változásának és térbeli metaforaként való funkcionálásának tanulmányozását. A szocializmus erőltetett - mai szemmel tájromboló és környezetkárosító - iparosítását a korabeli sajtócikkek és -fotók a természet megzabolázásaként, a természeti elemek feletti győzelemként értelmezték: „S máris egy hadseregnyi gép vágja az ősi televényt. Csodálatos látvány, a gép és az ember harca a természettel, a föld mélyével, amelybe hamarosan ezer és ezer tonna vasbeton kerül.”14 Az „alkotó, teremtő ember géniuszát” dicsérő, pátoszteli tudósítások egészen a hetvenes évekig uralták a sajtó ha10 Ernőd 24 kilométernyi távolságra fekszik a településtől. 11 Bizonyára Hejőkeresztúrra gondolt a szerző. 12 „Varázsló”. Borsodi Vegyész, 1964. április 2. 2. p. 13 COSGROVE 1984. 14 Változó Tisza-parti táj. Az ország legnagyobb erőmüve. Borsodi Vegyész, 1971. július 15. 5. p.
