Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és a lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? 347 két csökkenteni, azok jellegét megváltoztatni (lásd pl. 3-4 emeletes, sátortetős panellakóházak), a lakótelepek karakterét emberibbé tenni. Fontos különbség viszont, hogy Körner és Nagy nem tekintik lezárt korszaknak a lakótelepek korát. Míg Cséfalvay szerint napjainkra a lakótelep-építés úgy, ahogy van, leáldozott, Körner és Nagy könyvében az 1990-es évek telepeit ismertető fejezet legfontosabb tanulsága az, hogy a lakótelepek építése a nyugat-európai jóléti államokban korántsem ért véget. Lehet, hogy 1990-2005 között klasszikus nagy lakótelep nem épült többé (már az 1980-as években sem igen), de 500-600 lakásosakra vannak példák. Igaz, hogy az 1990 utáni helyzet több szempontból sem azonos az azelőttivel. Fontos változás, hogy a városi lakásépítési projektek finanszírozása, kivitelezése terén a magánberuházók, illetve a ppp-konstrukciók kerültek előtérbe; „az építés feladatát az állam átadta a piaci szereplőknek. Az új helyzetben az új építtetők minden eszközt igyekeztek felhasználni annak érdekében, hogy a túlzottan homogén nagylakótelepekhez képest a szociális lakásépítés megítélése pozitívan változzon. Nem volt bajuk a korábbi építészet minőségével, de reklámszempontból figyelemfelhívóbb környezetet vártak el a tervezőktől”. (KÖRNER-NAGY 2006. 131. p.) Fontossá vált a telepek egyedisége; a környezettel való harmónia és a környezetkímélő megoldások. Körner és Nagy az 1945 utáni magyarországi lakásépítéssel foglalkozó második részben a különféle telepeket ugyanúgy komplex összefüggéseikben tárgyalják, mint az európaiakat a nemzetközi fejezetekben. Alapos, részletekbe menő áttekintést nyújtanak az államszocializmus és a rendszerváltás utáni korszak lakáspolitikájáról, a lakásépítés politikai és törvényi hátteréről. Ami az államszocializmus korszakát illeti, az egyes évtizedek lakóteleptípusainak és építkezéseinek áttekintése során Körner és Nagy főleg az urbanisztikai/koncep- cionális oldalra koncentrálnak (lakótelepek elrendezése, forgalmi megoldások, esetleg szintszámok); ezen kívül építészeti elvek, stílusok és technológiák szerint korszakolják az 1948-1990 közti lakótelepeket. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a politikai változások mindig hatottak a lakásépítésre: tükröződtek az éppen aktuális fejlesztési irányelvekben, illetve a központilag megállapított normákban és előírásokban. A lakótelepek politikai összefüggésekbe ágyazott építészettörténete két szempontból hoz újat a korábbi, áttekintő szakirodalomhoz képest.4 Egyrészt Körner és Nagy egész Magyarországra kiterjesztik összefoglalásukat. Másrészt ők részletesen tárgyalják a lakáshoz jutás módozatait, a jogosultságot, a lakáselosztás jellegzetessé- geit/anomáliáit és az ebben a 70-es évektől bekövetkező változásokat. Noha a telepszerű építkezések szempontjából ez nem feltétlenül fontos, Körner és Nagy részletesen szólnak a nem állami tulajdonú lakástípusokról, az ezekre vonatkozó jogszabályok változásairól is. Mindebből kellőképp kidomborodik: Magyarországon 1948-1989 között az állami lakástulajdon, illetve az állami lakásépítés korántsem volt egyeduralkodó. Világossá válik az is, hogy milyen előnyei származtak a 4 Preisich 1998.; CsiZMADY 2003.; Ferkai 2005.
