Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak” 429 A kritikai megjegyzések dacára sem feledkezhetünk meg azonban a könyv erényeiről. Mert annak ellenére, hogy a szöveg nem képes megfelelni bizonyos önként vállalt módszertani követelményeknek, a „Puszi Kádár Jánosnak" az oral history magyarországi historiográfiáját eredeti megállapításokkal gazdagítja. A kollektív emlékezet működésének feltárása mentén foglalkozik a rendszerváltást megelőző időszak történéseivel kapcsolatosan a közbeszédben elterjedt és a visszaemlékezők számadásaiban is előforduló elbeszélői sémák vagy éppen az emlékezést gátló diszkurzív stratégiák (például elhallgatások) elemzésével. A totalitárius viszonyok közül kiszabaduló (egykori) munkásnőkre is az identitásuk újraértelmezésének terhe nehezedett, amely a fiatalabb generáció esetében egybeesett nyugdíjazásukkal, valamint a gyár, életviláguk talán legfontosabb részének tényleges megsemmisülésével. Az élettörténetük újrafogalmazására kényszerült asszonyoknál nemcsak a tabusítás vagy a pártállam élményének újrakereteződését követi nyomon a szerző, hanem azt is vizsgálja, hogy milyen kulturális kontextusból származó sémák segítségével idéződnek fel ezek az élmények. Ennek kapcsán a szerző meggyőző, bár talán nem kellően részletezett érveléssel mutatja ki, hogy a vidékről származó, de évtizedek óta Budapesten élő egykori munkásnők elbeszéléseiben hogyan jelennek meg a paraszti hiedelmekkel összefüggésbe hozható elbeszélési módok, pl. a halál ábrázolásával kapcsolatban. (157-159. p.) Ebben az esetben valóban igazolódik a választott módszer helyessége, mivel az interjúkészítő újszerű megközelítésből vizsgálhatja meg, milyen mértékű volt a városba bevándoroltak kulturális asszimilációja, az eredmények pedig a szocialista iparosítás társadalmi hatásaival kapcsolatos ismereteink újragondolására késztetnek. A könyvnek ez az olvasata akár egy új kutatási program nyitányát is jelezheti. Tolmár Bálint
