Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
398 Recenziók beginamozgalom témakörét, bemutatja a vallásos mozgalmakhoz csatlakozó nők társadalmi összetételének, megítélésének változásait a középkor folyamán, sőt, utal az egyes területek közötti eltérésekre is. A beginamozgalom az egyházi reformrendek (pl. ciszterciek, premontreiek) alapításával azonos időben indult terjedésnek, sok városban a nők egyenesen valamelyik reformrend védnöksége alatt, a városon belül a kolostor közvetlen szomszédságában éltek. Dinzelbacher szerint ennek egyik magyarázata az, hogy a női reformrendek általában a városokon kívül telepedtek meg, az apácák a városokba csak különleges esetekben juthattak be. Fontosnak tartja hangsúlyozni továbbá, hogy az apácának szánt leányok többsége a család kívánságára már gyermekkorában kolostorba került, míg a beginák felnőtt fejjel, többnyire saját akaratukból dönthettek e vallásos életforma mellett. A népesség nemi összetételének aránya csak a modem korban változott meg, a középkori városokban még valamivel több nő élt, mint férfi, így nem mindenki talált magának párt. A vallásos női lakóközösségek jó alternatívát jelentettek a pártában maradt vagy megözvegyült szegény nők számára, akik tisztességes, istenfélő életet akartak élni. Nagy hatással lehetett azonban a késő középkorban élő ember lelki világára a minden korábbinál fenyegetőbben ábrázolt pokolbéli szenvedések érzékletes lefestése, hiszen folyton ezzel fenyegették a hívőket a prédikációkban, de ezt sugallta az egyházi művészet is. Téves a feminista szerzők azon feltételezése, miszerint a beginák a maguk szabta szabályokat követték, életükbe a férfivilágnak csak kevés beleszólása volt, illetve, hogy az egyház- fiák nélkül éltek lelki életet. A beginaközösségeket általában polgárok vagy a városi tanács által létesített alapítványokból finanszírozták, a házirendet pedig az alapítók szabták meg a beginák beleszólása nélkül, életmódjukat a védnökségüket vállaló koldulórend tagjai felügyelték. A vallásos nők, ahogyan a laikus hitbuzgalmi férfimozgalmak képviselői is, szoros kapcsolatban álltak a lelki gondozásukat felvállaló plébániákkal, kolostorokkal. A beginák egyik megélhetési forrása volt például patronálóik templomainak rendben tartása, takarítása. A női közösségnek a céhekhez hasonlóan külön oltára lehetett a templomokban. A beginák egyes városokban saját, a város többi részétől jól elkülönített lakónegyedet hoztak létre, ahol általában helyet kapott a város szegényháza és a szegény gyermekek tanításához szükséges néhány tanterem. Ugyancsak a feminista hagyományokkal számol le Martha Keil (Geschäfterfolg und Steuerschulden. Jüdische Frauen in österreichischen Städten des Spätmittelalters, 37-62. p.), aki bebizonyítja, hogy a nők gazdasági életben játszott esetleges fontos szerepének, különösen az izraelita felekezethez tartozók körében, egyáltalán nem volt emancipáló hatása. A másik, 2004-ben Németországban megjelent Nők a városban címet viselő kötet egy interdiszciplináris konferencia anyagát tartalmazza. A rendezvényt a délnyugatnémet várostörténeti kutatásokra szakosodott munkacsoport (Südwestdeutscher Arbeitskreis für Stadtgeschichtsforschung) szervezte. A kutatókor munkájában svájci német tudósok is részt vesznek, maga az alapötlet is Bemd Roeck zürichi történészprofesszortól származott. A konferencia résztvevői, történészek, germanisták, művészettörténészek, saját bevallásuk szerint mentalitástörténeti nézőpontból közelítették meg a városi nők témakörét. Kifejezetten hangsúlyozzák szemléletmódjuk európai mivoltát, s ezzel mintegy elhatárolják magukat az angolszász történetírásban mostanában divatos gender historytól, sőt, ezt az irányzatot még csak nevén sem nevezik. A fülszövegben és a bevezetőben adott meghatározás, vagyis a nő mint társadalmi nem, azonban egyértelműsíti, mi rejtőzik a német tudomány új útjának hátterében. A szerzők a kora újkorban élt, különböző társadalmi rétegekhez tartozó, városban élő nők mindennapjainak, gondolkodásmódjának, írásbeli vagy képi önkifejezésének ábrázolására törekedtek. Két kivétellel nem nemesi származású, ismeretlen hétköznapi asszonyok írásműveit választották kutatásaik tárgyául, s a kötet alcímének megfelelően az önigazolás és az önkifejezés nyomait
