Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Recenziók
392 Recenziók a milánói San Alessandro in Zebedia templom példáján. A város legrégibb, 1580 körüli térképét kiindulópontul véve azt elemzi a szerző, hogy a templom 17. századi építtetői miként helyezik el a szakrális belső teret a város nyilvános, külső terében, illetve miként képződik le a társadalom térbeli rendjeként értelmezett külső tér a templom belsejében. A templom épülete miután annak helyét a város központjában jelölték ki, a városi tér megformálásában is alapvető szerepet játszott, a városi közönségnek a szellemivel folytatott interakciójában pedig a templom a társadalmi valóság dinamikus ábrázolásának színtere lesz. Stabenow tehát azt vizsgálja, miképp formálja meg/át a társadalmi teret a szakrális építészet. Marion Linhardt a public space jelenségét elemzi a 19. századi angol szórakoztató színház példáján. A 18. század óta intézményesülő szórakoztató színház a nagyváros létrejöttére olyan új témákkal reagált, amelyek különböző társadalmi kérdéseket a nagyváros kontextusában tárgyaltak. Városi motívumok már a 17-18. században is szerepeltek a színpadon, de az 1820-as évektől kezdve a színház a nagy léptékkel fejlődő nagyváros önmegjelenítésének színterévé kezdett válni. Kifejezésre jutott ez a színház terének átalakításában, amely a maga rétegezettségével, lezárt részeivel a publikum elkülönítéséhez vezetett. A színpad és a nézők tere is eltávolodott egymástól, amit az elsötétítés, a függöny, a zenekari árok, illetve a színpadon található páholyok megszűnése erősített meg. A nézők fokozódó anonimitása, az elvárt színházi viselkedés átalakulása, a rájuk rótt hallgatás és passzivitás - a folyamat, amelyet Richard Sennett meggyőzően elemzett máig legismertebb könyvében - korrelált a modem nagyvárosról alkotott kortárs elképzelésekkel. Gerhard Vinken tanulmánya - amely a kötet harmadik, nagy fejezete, A városi topológiák első cikke — a modem város két paradigmatikus téralakzatának, a helynek és az útnak a kapcsolatait elemzi. E két fogalom az iparosodás nyomán szétváló városi igényeket és funkciókat: egyfelől a lakás, a lakóhely, a gyülekezés és tartózkodás (zárt) helyeit, másfelől a közlekedés nyitott tereit, a szabad ide-odaáramlást metaforizálja. A modem város, illetve városépítészet ebben a megközelítésben egyenlő a tágabb értelemben vett közlekedésről való gondolkodással, hiszen a városfalak megszűnése a város átírását, szűkösségének megszüntetését, a kifelé való nyitást is jelentik. A modernizálódás és az iparosodás feloldja a korábbi éles város-vidék szembenállást, az újfajta mobilitás új kihívások elé állítja a várostervezőket. Vinken Le Corbusier és Rudolf Schwarz városépítési tervei, utópiái, városelméleti írásai alapján elemzi a funkciona- lista és az organikus város koncepcióit, s ezeknek a közlekedéssel, a tranzitórikus helyekkel kapcsolatos vízióit. Monika Wagner a modem szocialista városi terek létrejöttét vizsgálja az 1950-es évek első felének NDK-jában. Ebben az időszakban alakultak ki ugyanis - s nemcsak az NDK-ban - az új társadalmi rendet leképezni, megjeleníteni óhajtott városi struktúrák, mindenekelőtt a reprezentatívjelentőségű sugárutak és központi terek formájában. Wagner részletesen bemutatja a II. világháború utáni újjáépítési programot, amelynek nyomán többek között a többi keletnémet város számára a későbbiekben modellértékűvé vált berlini Stalinallee (a mai Karl-Marx-Allee) megépült. Bár e presztízsprojekt - sokat kritizált -dimenziói szempontjából fontos szerepet játszanak a szovjet előképek, a szerző mégsem ezeket az összefüggéseket elemzi, hanem arra kérdez rá, hogy egyrészt röviddel a világháború után miként volt lehetséges ilyen gazdagságot, reprezentativitást sugárzó teret létrehozni, másrészt a lakosság miért azonosult nagymértékben e projekttel. Ebben az összefüggésben utal a privát és nyilvános terekkel kapcsolatos kelet- és * * SENNETT, Richard: A közéleti ember bukása. Ford. BOROSS Anna. Budapest, 1998. Helikon. (Helikon universitas: művelődéstörténet)
