Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Műhely - Szívós Erika: Terra recognita vagy terra incognita? A lakótelepek és a lakóparkok legújabb magyar irodalmáról
354 Műhely Körner és Nagy e tekintetben aggasztónak látják a helyzetet, és hangsúlyozzák, hogy a kialakult helyzetért nagymértékben felelős az állami lakáspolitika mai rendszere. „E folyamatok felvázolása nyomán kitűnnek jelenlegi lakáspolitikánk és az 1997. évi épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényünk (Építési Törvény) hiányosságai. A lakáspolitika támogatási rendszerei jelenleg egy rossz összetételű lakás- állomány kialakulását segítik, és jelentősen hozzájárulnak az államadósság növekedéséhez. Az Építési Törvénybe átkerültek a német törvény azon pontjai, amelyek kimondják, hogy a településrendezésnek figyelembe kell vennie »a népesség demográfiai fejlődését, a lakosság lakásszükségletét«, »a lakosság fizikai, szellemi és lelki igényeit«, »a lakosság megélhetését, ellátását biztosító gazdasági érdekeket« stb., de ezek végrehajtásához nem készültek jogszabályok. Jelenleg tehát nem jó jövőképet alakító mechanizmusok érvényesülnek, és az állami lakáspolitika ezt a folyamatot erősíti.” (KÖRNER-NAGY 2006. 420. p.) Az állami és önkormányzati lakáspolitika deficitje: a hatósági bérlakásépítés hiánya Magyarországon Mind Csizmady, mind Körner és Nagy könyvében megfogalmazódik a szociális bérlakás (hiánya) mint probléma. Az állami bérlakásépítés 1990 után megszűnt, az önkormányzati bérlakásépítés pedig el sem kezdődött; az önkormányzatok korábban említett finanszírozási gondjai miatt ez több mint érthető. Körner és Nagy jól érzékeltetik, hogy a magyar állam az államilag finanszírozott lakásépítés megszűntét tulajdonképp azzal kompenzálta, hogy a magánlakás-építést vagy -vásárlást kezdte támogatni: számos támogatási formát, köztük kedvezményes hiteleket vezetett be a magánlakást építőknek vagy vásárlóknak, különösen az első lakásukat megszerző fiataloknak. Ez a politika több szempontból is logikus volt. Egyrészt tehermentesítette az állandó finanszírozási gondokkal küzdő települési, illetve kerületi önkormányzatokat, amelyek többségének valószínűleg nem állt volna módjában nagyobb szabású önkormányzati bérlakás-építési projektekbe fogni. Másrészt a szocializmus tapasztalatai után érthető, miért inkább a lakástulajdonosokat tömörítő társasházak létrejöttét támogatták a hatóságok. Az önkormányzatoknak ilyen módon nem kellett az újonnan épülő lakóházak fenntartásának, illetve karbantartásának gondjait a nyakukba venniük. (Idővel felmerülhetett volna a régről ismert probléma is: hogy ti. az önkormányzati bérlakásokból befolyó lakbér, amelynek szintjét szociális okokból nem lehet egy bizonyosnál magasabbra emelni, nem fedezte volna a lakóház fenntartásának, az esetleges nagyobb javításoknak a költségeit.) Ám az 1990-es évek óta tartó állami politika sokakat hozott kényszerhelyzetbe. Azok, akiknek erre lehetőségük volt, az állami támogatás igénybe vétele mellett - azt kiegészítendő - tömegesen vettek fel banki hiteleket, vállalva ezzel a hosszú távú eladósodást. Ennek súlyos következményei most, válsághelyzetben válnak igazán nyilvánvalóvá.
