Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - N. Kovács Tímea: "Lakni tanulni", avagy hogyan született meg az Uránváros(i)?
316 Tanulmányok lónak az erkélyein mindenütt fehér ingek kiakasztva, mindenhol fehér ing. Mosták a fehér ingeket és kirakták, hogy vasárnap délután bejöhessenek, mert a bejáratnál én mindig ott voltam vasárnap is, s aki nem tetszett: „Menj szépen, kisfiam. Nagyon rendes gyerek vagy, de ide csak fehér ingben lehet jönni, és úgy kell viselkedni, hogy. Néha erélyesnek kellett lenni, de mosolyogva többet lehetett elérni.”16 A kézenfekvőnek is felfogható kihágások - mint verekedés, duhajkodás - mellett tehát voltak olyan finomabb „szabálysértések” is, amelyekből nem feltétlenül lettek rendőrségi vagy vállalati ügyek. Ezek a „szabálysértések” egy kimondatlan elvárásrendszert sértettek meg, azt az elvárásrendszert, amely azt igyekezett szabályozni, miként kell viselkedni egy szocialista városrészben, hogyan kell élni a modem 4-8—10 emeletes házak összkomfortos ékszerdobozaiban. Az elvárások és a tényleges viselkedés összetűzésének tipikus példái az emeletes házak pincéjében zajló disznóvágások, a közlekedő terekben, lépcsőházakban való hangoskodások, a házak közti parkosított részek hol virág-, hol zöldségágyásokká alakítása, a másfél szobás lakásokban a falusi házakra jellemző tiszta szoba kialakítása. A beköltözők a korabeli újságcikkek és tanácsértekezletek tanúsága szerint nem nagyon tudták, hogyan kell bánni a parkokkal, miként kell a zöldfelületeket városi módra kímélni és használni, hogyan kell a városrészt tisztán tartani. Az iskolákban, óvodákban szervezett „Gyújtsd a szemetet!”, „Kíméld a fákat!” s egyéb jelszavak alatt futó mozgalmak kimondva-kimondatlanul a gyerekeken át a szülők szocializálására is irányultak. Mert ők bizony a modem élettereket egész sajátos módon sajátították ki, azokat gyakorta nem „rendeltetésszerűen” használták. Mint például a városközpontban álló, szupermodern 17 emeletes lakóház esetében. A magasház terveiben szerepelt, hogy a lakásokat csak mini-konyhával szerelik fel, mert az épület földszintjén éttermet alakítanak ki, mondván, minimalizáljuk a házimunkát, mentesítsük terheik alól a nőket. Modern, higiénikus, időtakarékos. Csakhogy ezt senki sem akarta, a nők egyszerűen nem hagyták magukat tehermentesíteni, igaz, pénz sem volt már rá a kivitelezésnél. Maradtak hát a mini-konyhák és az azokban szorgoskodó (bányász)feleségek. S főzték a többfogásos vasárnapi ebédet a 60 cm széles konyhában, ahol az ajtót először be kellett zárni ahhoz, ha valaki ki akart nyitni egy fiókot, vagy fordítva. A betelepülőknek meg kellett tanulniuk itt lakni, élni, méghozzá sürgősen. Nem kis feszültségeket keltett ugyanis a városon belül, hogy épp a legkevésbé urbánus rétegek laktak a város akkortájt Magyarország legmodernebb lakótelepének aposztrofált részén. Legalábbis így problematizálták ezt akkoriban, amihez természetesen az is hozzátartozott, hogy kiváltságosnak érezhette magát az, aki itt kapott lakást. Az első lakosok, az uránbányász-családok ráadásul meglehetősen magas jövedelemmel rendelkeztek. A pécsi „tükék” ezért irigységgel vegyes lenézéssel figyelhették az uránvárosiakat. Az uránvárosiak meg - miután kiépült a teljes infrastruktúra - egész jól elvoltak, talán egyedül a mozi vagy a színház kedvéért mozdultak a belvárosi tornyok 16 Horváth Jenőné: Az új divatot, a tvisztet akarom látni! In: HALLING-N. KOVÁCS-TlRRl 2008. 61-62. p.
