Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - N. Kovács Tímea: "Lakni tanulni", avagy hogyan született meg az Uránváros(i)?
N. Kovács Tímea: „Lakni tanulni”, avagy hogyan született meg az uránváros(i)? 313 A tervezett városközpontot tehát egyrészt a modern épületek, másrészt az ideképzelt modern életstílus definiálták. Az épületek az akkori legmodernebb építészeti és kísérletező jelleggel is bíró technika és szemlélet révén közvetlenül utaltak a modem korszakra. Az architektúra kifejezésre juttatta a régi belváros és az új városrész szimbolikus ellentétét is. A „régi” és az „új” város alakzatai egyfajta fejlődéstörténetet illusztráltak ugyanazon a városi szöveten belül. Pécset immáron nem(csak) a történelmi belvárosban található székesegyház négy tornya uralta, hanem az új városrész frissen megépített, messziről látható modern tornyai is. A megépített és a megélt város Ha alaposan megnézzük az Uránvárost tervező városrendező, Dénesi Ödön eredeti terveit, legelőször a nagyvonalú városközpont szúrhat szemet, Pécs akkor legmagasabb lakóházával, a város akkor legnagyobb áruházával, egy kultúrközponttal és az uránbánya reprezentatív igazgatási központjával. Továbbá láthatunk egy széles, az (akkori) pécsi viszonyokhoz képest sugárútnak nevezhető uránvárosi főutat, amelyet 8 emeletes lakóházak szegélyeznek földszintjükön mindenütt üzletekkel. Itt, is ott is áramvonalas, amerikainak kinéző autók s divatos ruhákban sétálgató városlakók. Valóban nagyvonalú tervek, amelyek egy nagyon modern városrészt vázoltak, különösen ami a városlakók életkereteit illeti. A tervekből persze néhány dolog (például a központba tervezett, mozival, étteremmel ellátott kultúrközpont vagy az uszoda) már nem valósulhatott meg, különösen a vállalati támogatás elapadása és a minisztériumi hangsúly- váltások miatt. Ennek ellenére fontos rámutatnunk arra a tervekből kibontakozó várostervezői szemléletre, amely nemcsak modern városi terek megalkotására törekszik, hanem e terekhez egyúttal modern életstílust is vizionál. A várostervezők szilárd meggyőződése, hogy az építész, miközben változtatásokat eszközöl a térstruktúrákban, s új városszerkezetet teremt, egyúttal társadalmi változásokat is előhív. Ez a meggyőződés nemcsak az Uránváros esetében figyelhető meg, hanem egy olyan, de különösen az 50-es években általánosan elterjedt nézetről van szó, amely a politikában, az építészek körében s a városszociológiában is alapfeltevésként működött. Az új városokat, városrészeket az a remény éltette, hogy ők rejtik a szocialista élet kulcsát. Egyrészt a politikai-ideológiai önmegjelenítés színtereiként, másrészt a szocialista hétköznapok paradigmatikus helyszíneiként. Ezért is különösen érdekes, hogy miként alakult a megtervezett, a megépített és a megélt város viszonya. Miként fogalmazódott, illetve megfogalmazódott-e az ideológiailag is meghatározott, elgondolt térbeli rend és miként nyert létjogusultságot az életvilág összefüggésében? Azaz, az elgondolt rend mikor öltött magára fizikai tereket, térhasználati- és viselkedésmódokat? „Egy új városrész emelkedik ki a szemünk előtt, több 10 ezer ember lesz megmozgatva és kezdi meg új életét ebben az új városban. Gombamódra épülnek a lakóházak és a dolgozók nagyon gyorsan lakáshoz jutnak” - így áradozott egy pécsi tanácsi
