Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Nagy Ágnes: A lakásügy: magánügy és közügy határa a népi demokrácia kezdetén
270 Tanulmányok ellátva mutatták be, a riport műfajához nagyon közel álló elbeszélői formában. Feltételezhető, hogy Siposéknak megvolt a kapcsolatrendszerük ahhoz, hogy ezt a fegyvert is bevessék. Siposék az apró, de igen beszédes nyomok szerint a Kommunista Párt 1945-től kiépített államhatalmi pozíciójának egyik kulcsintézményéhez kötődtek: nem a BM keretében megszervezett államvédelemhez, hanem a HM keretében az AVO/AVH ve- télytársaként működő Katonapolitikai Osztályhoz. Egy hétköznapi konfliktusban érdekeik érvényesítéséhez két olyan eszközt alkalmaztak, amely egyértelműen a Kommunista Párt államhatalmi jelenlétének intézményes alapjait alkotta. Siposék lépései egyfajta intézményes struktúrát feszítettek ki hálóként a társadalmi térbe: olyan hálót, amelynek szemei a Kommunista Párthoz kötődtek, és amelynek a használata nem volt ismert és magától értetődő a társadalom valamennyi tagja számára. Női társadalmi tér Az ügy szereplőinek társadalmi pozíciója azonban az eddigiek mellett egy másik szempontból is körülhatárolható. Végig a 40 éves özv. Siposné és 20 éves lánya, Hapekné lépett fel támadó szerepben, Hapek Jenő egyetlen ponton sem csatlakozott hozzájuk. A konfliktus kirobbanása a lakáson belül egy olyan helyszínhez kötődött, amely tipikusan a női tevékenység színtere volt: Siposék a vádat a konyhai főzéshez kapcsolódóan konstruálták. E jelek alapján mondhatjuk: a viszály végig egy női társadalmi térben zajlott, azon egy pillanatra sem lépett túl. Ezt az állításunkat csak megerősíti, hogy a peres eljárások sorozatában megjelenő házbeli tanúk is kizárólag nők voltak (1. táblázat). Természetesen a társbérletben a kényszerű együttélésből fakadó konfliktusok a közös használatú terekben robbantak, és miután e terek egyike - a fürdőszoba mellett a konyha - a női tevékenység színtere volt az olyan háztartásokban, amelyekben nők is jelen voltak, így a társbérlet potenciálisan növelte a mindennapok nők által megélt konfliktusainak gyakoriságát. Ez a József körúti vita szerveződésére vonatkozóan is újabb megállapításokat enged meg. A politikai vádaskodás nem egy kommunista erőszakszervezet tagjától indult el, hanem női családtagjaitól. E különbség mögött a közintézmények társadalmi használatának egyfajta módját feltételezhetjük. Azt a módot, ahogyan a kommunista hatalomgyakorlás állami struktúráiba beépült állampolgárok női családtagjai - Siposné és Hapekné a viszály kezdetén még háztartásbeli volt - hétköznapi konfliktusaikra egy olyan értelmezési hálót vetítettek rá, amelynek mintáját a Kommunista Párt állami szintű hatalomgyakorlási módszerei, eszközei, technikái képezték. A legkevésbé sem szeretném azt állítani, hogy 1945-től a pártállami fordulatig az MKP embereinek női hozzátartozói lettek volna kizárólagosan a társadalomnak azok a tagjai, akik a kommunista hatalomgyakorlás mintáit a hétköznapi érintkezések szintjén is alkalmazták. A József körúti viszályban azonban egy olyan csatorna mutatkozik meg, amely ezeket a hatalomgyakorlási módokat átengedte a hétköznapiság bizonyos társadalmi tereibe, anélkül, hogy ezeket a szférákat maga a
