Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 4. (Budapest, 2009)
Térhasználat, térszemlélet - Perényi Roland: A bűn és a nyomor tanyái: a szegénység és bűnözés tere Budapesten a 19–20. század fordulóján
218 Tanulmányok ambivalens hozzáállása: a fejlett nagyvároshoz való csatlakozás vágya mellett az elővárosok igyekeztek megőrizni saját identitásukat, kisvárosi-falusias öntudatukat is. Budapest esetében - Bécshez hasonlóan - tehát a társadalmi tér hatalom által kialakított sajátos rendszerével van dolgunk, ahol a centrum és a periféria, a bel- és a külváros (beltelek-kültelek) differenciáltan, szinte két különálló világként jelenik meg. Az ilyen típusú különbségtétel inkább jellemző Közép-Európa rohamosan modernizálódó nagyvárosaira, mint a „klasszikus” metropoliszokra, Londonra, Párizsra vagy New Yorkra, ahol a térbeli terjeszkedésnek másfajta mintái figyelhetők meg.53 És éppen ennek köszönhető az, hogy a középosztályok gyanakvással figyelik az elővárosokat, a potenciális lázadások, a betegség, a prostitúció, a bűnözés és a csavargás fészkének, egyfajta „szociopatologikus daganatnak” gondolják őket.54 A főváros bűnös zónáinak regiszterét Tábori több munkájában is megtalálhatjuk. A nyomor és bűn című riportban például így sorolja fel a nyomor és bűn helyeit: „a ki nem sajnálja a fáradságot, menjen el az angyalföldi és az alföldi-utcai menedékhelyre, a hol láthatja a kis nyomorgókat; vegye sorra az Erdélyi- vagy a Kisfuvaros-utca házait, a Százház roncsait a Bem utcában; állítson be a Zápolya- és Dagály-utca ólakban, istállószerű helyiségekben fetrengő lakóihoz; éjszaka üljön be a tűzoltó-utcai Rujder- kávéházba, a bérkocsis-utcai Fortuna-kávéházba, a hol csupa tíz-tizenöt éves gyerek kártyázik, iszik és szövi a lopások terveit.”55 Másutt ez a felsorolás még kiegészül a budai hegyekkel, valamint a korábban már említett Városligettel.56 Az azonban szembetűnő, hogy mintha a szegénység, a nyomor és bűn - néhány kivétellel, ilyenek például a budafoki barlanglakások, a Gellérthegy búvóhelyei vagy az elhagyatott óbudai tégla- égetők — kizárólag a pesti oldalon telepedne meg. Mindez persze összefügg a város sajátos ipari fejlődésével és térbeni terjeszkedésének sajátosságaival, a szociális riportok pedig azzal, hogy ennyire pontosan megjelölik a főváros mentális térképén a szociális problémák terét, még inkább erősítik ezt a képzetet. Budapest kétes helyei között találjuk az Óhegytől a Maglódi útig és a Kápolna térig terjedő, több kilométeres, mészkőből kivájt kőbányai katakombát. Az 1849-ben Hentzi elől menekülők által használt katakombát később borpinceként is szolgált, Tábori Kornél fényképes riportjának keletkezésekor viszont már gonosztevők tanyájaként ismerték: „Harmincz-negyven évig titokzatosan, elfeledten maradtak a katakombák — akárcsak a budaiak, a melyekről máskor beszélünk - és csak a betörő-népség tudta, mire jó a földalatti útvesztő. Biztonságos tanyákat rendeztek ott be s vizük is akadt bőven: jobbról-balról mély kút van lent, a fenekén tisztavizű forrással. A gonosztevők lopott csillárokat akasztottak föl a legtágasabb üreg mennyezetére, perzsa53 MADERTHANER-MUSNER 2000. 54. p. 54 Maderthaner-Musner 2000. 88-89. p. 55 TÁBORI 1910. 3043. p. 56 Tábori-Székely é.n.
