Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 3. (Budapest, 2008)

II. KAPCSOLATOK ÉS ÖSSZEKÖTTETÉSEK: VÁROS, VIDÉK, HÁTORSZÁG - Petrik Iván: A Nyulak szigeti apácamonostor vámkonfliktusai Budával és Pesttel

ebben egyiküket sem segíthette, a viszály addig húzódott, amíg a külső körülmények radikális átrendeződése miatt (török megjelenése) a konfliktus forrása és lényegében a szemben álló felek is eltűntek a színről. Befejezésként fel kell tennünk a kérdést, mi volt a tétje ennek a konfliktusnak, azaz milyen összeg feletti rendelkezésről folyt a vita. Azon az általánosságon túlmenően azonban, hogy a 13. századtól az ország legjelentősebb kereskedelmi központjában szedett vámokként igen magas jövedelmet jelenthettek, nemigen lehet összegszerű adatokkal előállni.

101 1295-ben az apácák procuratora 50 márkára becsülte a kárt, amely azáltal érte az apácákat, hogy a budai polgárok megakadályozták a vámszedést a Kisasszony napi vásáron.

102 Ide vehetjük, hogy 1290-ben 200 márka büntetést helyeznek kilátásba,

103 ha a polgárok akadályozzák a vámszedést az éves vásáron (tempore nundinarum), amely összegnek fedeznie kellett a veszteségeket, az 1295-ös adattal összevetve mindenképpen. De ezek sem jelentették a vámok teljes összegét, csak a legjelentősebb tételét körvonalazzák. 1429-ben a Kisasszony napi és a Vasas Szent Péter-napi sokadalmakon elszenvedett káruk miatt tartottak vizsgálatot, ahol aranyforintban határozták meg a kár összegét, sajnálatos módon azonban éppen azon a helyen hajtották össze az oklevelet, ahová az összeget beírták, így az idők során ez a rész kiszakadt.

104 1497-ben arról értesülünk, hogy nem a polgárok, hanem a budafelhévizi prépostság foglalta el a Kisasszony napi és a felhévizi pünkösdi vásár vámját, ezzel 1000 forint kárt okoztak. Azon túl, hogy ez sem a szóba jöhető összes vámot érinti, viszonylagossá teszi az értelmezését az a tény, hogy egy hosszabb, húszéves periódusra vonatkozik.

105 Legpontosabb adattal a vámbérlettel kapcsolatban találkozunk. Ekkor az apácák a Budán és Pesten (ideértve a felhévizi vásárt is) szedett vámjaikat adták bérbe évi 225 forintért, ahogy az oklevél mondja, „becsértékben" (in estimatione).

106 Kérdéses azonban, hogy a bérleti összeg hogyan viszonyult a beszedett vámok egészéhez, hiszen valamiféle haszonra a bérlők nyilvánvalóan számítottak. Azt pedig, hogy milyen 101 A befolyó jövedelemből, legalábbis az Árpád-korban, bizonyos részeket más célokra fordítottak: a visegrádi vár számára fát (MOL DL 1424., Bp. 1.260. p., 1294.), a királyi stabulariusoknak 1 márka jövedelmet tartottak fenn. MOL DL 1382., Bp. 1.284-285. p. Vö. KIS 2003. 102 Bp. I. 295. p., MOL DL 1425. 103 DI. András oklevelét, azaz a 200 márka büntetés lehetőségét a későbbiekben is felhasználták. Pl. 1512. MOL DL 1293. Az 1290-es oklevél átírásai: 1463: MOL DL 1290.; 1465: MOL DL 3646.; 1485: MOL DL 12 802.; 1519: MOL DL 1293. 104 MOL DL 12 126., Bp. III/2. 147-148. p. A kiadásban a kérdéses oklevélhelyhez Kumorovitz L. Bernát a következő megjegyzést fűzte: „2-3 vocabula legi non possunt." 105 MOL DL 20 631. 106 MOL DL 16 508. A „becsérték" kifejezést itt általános értelemben használhatták, azaz nagyjából felmérték, mennyiért éri meg nekik a bérlet. A becsűjegyzékek vámokra vonatkozó szokása, miszerint az éves jövedelem tízszeresét vették alapul, itt nem jön számításba. Becsűjegyzékekre: BÓNIS 1972.