Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Gerhard Meißl: Hálózatok és a városi tér

Ember - gép - város Bécset alig egy évszázad alatt bevonta az a hálózat jellegű textúra, melyet technikai infrastruktúrának nevezünk, s amely hatalmas mennyiségű tudás, tőke és nyersanyag felhasználásával teljesen megváltoztatta a várost. Ezek a hálózatok tették lehetővé azt, hogy Bécs kétmilliós várossá váljon, biztosították az ehhez szükséges emberanyagot, energiát, élelmiszert, mélyrehatóan megváltoztatták a lakosság élet-, munka- és kommunikációs feltételeit, amelyek a város területének, a lakosok számának és egyúttal a népsűrűségnek a növekedésével sokkal komplikáltabbá váltak, és végül hozzájárultak a város és környezete között zajló cserefolyamatok során keletkezett javak és hulladékok elosztásához. A város mindinkább valóságos óriási „gépezetté" (König)

1H vált, vagy pontosabban gépek bonyolult szövevényévé, amelyhez számos motor, és mindenekelőtt emberi motor, tartozott, amelyek egymáshoz kapcsolódó és szerteágazó technikai mechanizmusok sokaságát tartották mozgásban. Már részleges működési zavarok esetén is egyre növekvő mértékben az egész szerkezet teljesítménye csökkent, és ha egyes részterületek infrastruktúrával való ellátottsága nem érte el a megfelelő szintet, akkor az az egész város fejlődésére hatással volt. A magángazdaság által működtetett infrastruktúra számos hiányossága és az ezek miatt kialakult konfliktusok végül is jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a hálózatok közösségi tulajdonba kerültek, mivel csak így vált lehetővé az egyes részegységek zökkenőmentes koordinációja és az infrastmktúrának a város egész területén való szisztematikus kiépítése. így szüntették meg az egyes városrészek közötti területi egyenlőtlenségeket, miközben a funkció és struktúra által megkívánt különbségek fennmaradtak. Szemléltetésként egy példa: 1892-ben a közvilágítás kiépítésekor felszerelt 18.568 gázláng 18,3%-a az 1. kerületben, 3,7%-a a sokkal nagyobb és népesebb 16. kerületben (munkáskerület) volt. 1913-ig 44.715-re emelkedett a lángok száma, és a fenti két kerület közötti eloszlásuk 8,3%-5,7% arányúvá vált.

19 A meglévő egyenlőtlenségeket nem lehet csupán a magánüzemeltetők nyereségkalkulációja alapján megmagyarázni, a történelmileg kialakult egyenlőtlenségeknek nagy tehetetlenségi ereje van. 1866-ban Eduard Suess, akinek fontos szerepe volt a városi forrásvíz- vezeték létrejöttében, azt az optimista célt tűzte ki, „hogy a csőhálózat elágazásainak nemcsak a Ringstraße palotáit kell elérniük, hanem a szegények legtávolabbi szükségszállásait is".

20 Amint azonban láthattuk, bizonyos időre volt szükség ahhoz, hogy az ellátás valamilyen mértékben lefedje a város egész területét, és azután is maradtak számottevő, a lakosság szociális struktúrájából levezethető regionális különbségek a vízellátásban. A magas színvonalú infrastruktúrákhoz való szélesebb körű hozzáférés, illetve a használati lehetőségek társadalmilag és gazdaságilag meghatározott egyenlőtlen eloszlása között feszülő ellentmondást akár „szegregáló integráció"-ként is jellemezhetjük. 18 KÖNIG 1990. 303. p. 19 Statistisches Jahrbuch der Stadt Wien 1 892, 1913. 20 Idézet: BANIK-SCHWEITZER 1978. 102. p.