Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

RECENZIÓK - Michael James Miller: The Representation of Place: Urban Planning and Protest in France and Great Britain, 1950-1980 Ismerteti: CSIZMADY ADRIENNE

nem egész Roubaix érdekeit tartotta szem előtt és csak, mint a lakók és a hatóságok közötti kommunikációs csatorna szolgált. Az 1980-as években az itt történtek ellenére Alma-Gare menthetetlenül a slumok mindennapjaiba süllyedt. Gorbals Glasgow egyik elővárosa, ahol 1800-ban a felsőbb osztályok számára építettek ki lakónegyedet, azonban a megcélzott közönség mégsem ide, hanem a várostól nyugatra telepedett le. A területre munkások érkeztek, akiknek egyszerűbb, általában 13 lakásos házakat kezdtek építeni. A legelterjedtebb forma a néhány emeletes bérház volt, ahol egy emeleten két darab kétszobás és egy darab egyszobás lakást alakítottak ki. A WC és a mosókonyha a hátsó udvar sarkában kapott helyet. A zsúfoltság és a karbantartás hiánya azonban hamar slumosodáshoz vezetett. Ezt a helyeztet tovább rontotta, hogy a népesség száma folyamatosan nőtt, és az első világháború után tömegesen ide érkező emigránsokkal együtt 1931-ben már 85.000 főre duzzadt. Ezzel a helyzet elviselhetetlenné vált, és Gorbals olyan mozdulatlan slum-má változott, ahol a Glasgow-i viszonylatban is legalacsonyabb státuszú - gyakran munkanélküli - népesség zsúfolódott össze. Az itt élőkről könyv született és a vezető lapok arról cikkeztek, hogy a lakók napi elfoglaltsága az ivásra és a verekedésekre korlátozódik - Gorbals-hoz ettől kezdve a túlzsúfoltság, az alkoholizmus és a bandák képe kacsolódott nemcsak Angliában, de még a tengerentúlon is. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a buldózeres rekonstrukciós szándék mögé nem csak a helyi- és a nagypolitika, hanem a városlakók és szervezeteik, a sajtó és a várostervezők is felsorakoztak. Az 1957-ben indított - és 20 évre tervezett - program során csak 180 házat kívántak meghagyni, és 7605-öt pedig le akartak bontani, miközben a helyükre csak fele ennyit kívántak építeni úgy, hogy a lakások jelentős részét tízemeletesnél is magasabb házakban helyezik el. Az itt lakók kétharmadának Glasgow peremkerületeibe költöztetésével a népesség számát felére szerették volna csökkenteni. Az, hogy az új városrész lakóit milyen kritériumok alapján választották ki, nem kapott nagy nyilvánosságot, mivel a döntéshozók arra törekedtek, hogy csak az általuk „megfelelően beilleszkedni" tudónak minősítettek maradhassanak, és az elbírálás módjának részleteit nem szívesen tették közzé. Ez a program úttörőjellegű volt, hiszen előtte már megvalósult sikeres programok tapasztalatai nem álltak rendelkezésre. Ráadásul a terület stigmatizált jellegét már csak úgy lehetett megszüntetni, ha a helyzetet radikálisan megváltoztatják, új típusú házak, új építészet, térrendezés, anyagok és technológia segítségével új várost építenek. Az akkori brit és nemzetközi sajtó kiemelte a program új- és kísérletszerüségét, és nagy reményekkel tekintett az új Gorbals felé. A rekonstrukció 20 éve alatt a kezdeti lelkesedést és bizakodást egyrészt beárnyékolta a slum területen lakók helyzetének folyamatos romlása, másrészt az új lakásokban lakók panaszai. A régi lakásokban, amint a környéken megkezdődött az építkezés egyre elviselhetetlenebb lett az élet. A magas házakban pedig gyakran volt probléma a liftekkel, a fenntartással, a forgalommal és az elidegenedéssel. A 22 emeletes épületek lakóinak viszonyát saját lakhelyükhöz jól jelzi az a tény, hogy az ott lakók az épületeket a brit börtönökről nevezték el. Mindezek okán a hatvanas-hetvenes években a civil mozgalmak többször megmozdulásokat szerveztek, fórumokat tartottak, cikkeket jelentettek meg. A legnagyobb nyilvánosságot az új lakások vizesedése, penészedése kapott. Miközben a hatóságok a vizesedés definíciós vitáiba merültek, és azt mérlegelték, hogy mekkora a fizikai környezet és mekkora a bentlakók életvitelének hatása, a helyi újság címlapon támadta az akkori brit vezetést az áldatlan helyzetért, és annak komolytalan kezeléséért. A 777e Gorbals View címlapján a következő szalagcím volt olvasható: „Free Sponge With Every Council House! 1 out of every 5 council houses suffer from dampness = is this why Maggie Thatcher calls council tenants spongers?" (305. p.) A helyzet újabb mozgalomhoz az Anti-Dampness kampányhoz és demonstrációkhoz vezetett, melyek már jelentős tö-