Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
RECENZIÓK - Dobos Gyula (szerk.): Szekszárd a XX. század első évtizedeiben. Tanulmányok és képek Ismerteti: SlPOS ANDRÁS
as magva egyrészt az volt, hogy az új jogállás új jövedelemforrásokat nyit meg (különösen nagy reményeket fűztek a kövezetvám-szedési joghoz). Másrészt a községi státusszal járó „túlságos gyámkodás" megszűntével, a vármegye közvetlen fennhatósága alatt a település eredményesebben képviselheti érdekeit a magasabb fórumok előtt, s városként jobban számíthat a kormányzat - addig fájdalmasan nélkülözött - támogatására. A szerző részletesen sorra veszi azokat a kihívásokat, amelyekkel az új városi közigazgatás szembenézett. Áttekintése alapján a felfokozott várakozást csalódás követte, a lakosság nem sokat érzékelt a státuszemelkedés áldásos következményeiből. Az új bevételi források nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, miközben a városi szervezet eltartásának költségei azonnal jelentkeztek, a pótadókat minden előzetes ígérettel ellentétben - drasztikusan emelni kellett. Szekszárd, lehetőségeihez képest, eleve súlyosan eladósodva indult neki a városi létnek, ami nagyobb arányú beruházásokat nem tett lehetővé. Továbbra is gyenge maradt Szekszárd lobbiereje, nem tudott a fejlődését indukáló állami ipar- vagy intézménytelepítést jelentősebb közlekedésfejlesztést kiharcolni. A város továbbra is benne ragadt a „bortermelő mezővárosi" létben: „... semmi más jövedelmi forrásunk nincs, mint egyedül csak boraink" - idéz egy elkeseredett megnyilatkozást 1908-ból. A filoxéra alig kiheverhető csapást jelentett, a szőlők rekonstrukciója felemésztette a gazdatársadalom energiáit és tartalékait, a korszerű borászat, borértékesítés megteremtésére már nem futotta. Visszaütött Szekszárd forgalmi szempontból igen hátrányossá vált helyzete, kereskedelmi szerepkörének gyengesége, ami súlyos gondokat okozott a bor piacra juttatásában. Végképp világossá vált, hogy szőlő- és bortermelésre már nem lehet egy város jövőjét alapozni. A szerző kiemeli a szekszárdi kollektív mentalitás néhány olyan vonását, ami akadályozta az alternatívák céltudatosabb és határozottabb keresését. Csekő Ernő Virilisták szerepe és jelentősége Szekszárd életében (1905-1914) című tanulmánya a kötet legigényesebb, legszélesebb kitekintést nyújtó dolgozata. Nem csak a virilisták összetételét elemzi igen alaposan - összehasonlításokat téve a megye más településeivel, illetve hasonló nagyságrendű és mezővárosi múltú dunántúli középvárosokkal - hanem a várospolitika alakításában és a város működtetésében betöltött szerepüket is, tovább mélyítve a dinamikusabb fejlődést akadályozó tényezők magyarázatát. Megállapítja, hogy a kapitalizálódás korában a vármegyei székhely- és közigazgatási központ-funkció lépett elő első számú városfejlesztő tényezővé, és ennek volt kitüntetett szerepe a tradicionális mezővárosi társadalomtól elkülönülő elit és középrétegek létrejöttében. Ez megmutatkozik a hivatalnokok és értelmiségiek, másodsorban pedig a kereskedők magas reprezentációjában a virilistákon belül. Az elitet és a középrétegeket (az egykorú helyi szóhasználatban: az „intelligenciát" vagy a „kabátosokat") a társadalom zömétől elkülönítő vagyoni-jövedelmi határvonal Szekszárd esetében éles szociokulturális törésvonallal esett egybe. A szerző a város természet- és gazdaságföldrajzi adottságai, valamint hátrányos közlekedési helyzete mellett eddig kevéssé figyelembe vett tényezőkre is ráirányítja a figyelmet. A megye településhálózatának egyik jellegzetessége volt sok hasonló népességű és jellegű mezőváros viszonylag sűrű elhelyezkedése, amelyek közül Szekszárd nem emelkedvén ki, nem tudta a megye gazdasági erőforrásainak jelentős részét saját fejlődése szolgálatába állítani. Másrészt Szekszárd az ország városhálózatának „törésvonalán" feküdt, keveredtek benne az „alföldi" és a „pannon" várostípus sajátosságai. Ez a törésvonal a városi társadalom végletes megosztottságában is jelentkezett. Az elit és a középrétegek, illetve az alsóközép-, alsó és szegényebb rétegek más-más gazdasági ágazatból, foglalkozási csoportból kerültek ki. Az elitet és a középréteget hivatalnokok, értelmiségiek és tehetősebb kereskedők, valamint a helyi kézműipar szintjét meghaladni képes iparosok szűk csoportja alkotta („városi blokk"). Velük szemben az
