Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai
tartozott. A templom lelkésze kijelentette, hogy a Fal-emlékmű a temető második mcgszentségtelenítése lenne. A helyi és a szövetségi kormányzat ennek ellenére engedélyezte az emlékművet. De a tulajdonjogi követeléseket, a pénzügyi hátteret és a tervezés kérdéseit sokáig nem rendezték, és a Fal kerítéssel elzárt darabja évekig érintetlenül állt. Sem a lakossági, sem a kereskedelmi nyomás nem keltette a sürgősség érzését. Ez a Fal-emlékmű nem nyújthatta ugyanazt a turista-látványosságot, mint a működő vagy töredező Fal. Hiányozna belőle a feloldatlan konfliktus drámája, az aktív részvétel érzése és (amennyiben a múzeum zöld utat kapott volna) a leplezetlen üzletiesség. Ugyanakkor a Fal körüli turizmus egy magánkezdeményezésnek köszönhetően teljes lendülettel működött a kilencvenes években. 1990-ben a Fal-érzést újraélni kívánó turisták átsétáltak az elhagyatott holt övezeten, és falfirkával borították a Fal korábban el nem érhető belső felületeit. Az Amerikából illetve Amerikába küldött üzenetek mindennaposak voltak: „Tammy, Mike, John és mindenki New Jersey-ből, most már fenn vagytok a Falon." De ezek a falak hamarosan eltűntek. Ma a Fal legnagyobb érintetlen darabja egy forgalmas hatsávos út, a Mühlenstrassc menten húzódik, amely a délkeleti városrészekkel köti össze Berlint. Az utca egy darabon a Spree folyóval párhuzamosan fut, amely korábban a határt jelölte. A Mühlenstrassc menti betonfal volt tehát az a belső fal, amely a keletieket kirekesztette a biztonsági zónából, egy csupasz, láthatatlan, reménytelen világot hozva létre, egy fÖldkerekségnyirc a nyugati oldal színes grafitijától. Félreeső elhelyezkedése tette lehetővé az East Side Gallery létrejöttét (a név angol, mivel létrejöttében egy skót galériatulajdonos, Christine MacLean játszott központi szerepet). Az 1990-es években a „galéria" falfestmény alakját öltötte. Először néhány művész jött, majd mind többen érkeztek, s mindegyikük kisajátított egy-egy részt a majdnem mérföldes falszakaszból. Végül a világ minden tájáról érkezett 118 művész összesen 106 festményt hozott létre, közben több ezer keletnémet autó és kamion füstjét lélegezték be, és tárgyaltak a Fal mellett parkoló, vagy egyszerűen a járdára kidobott autókról. A műveken jobbára ismert motívumokat láthattunk. Sok művész a volt szovjet blokkból érkezett, és festményeik a kelet-európai politikai másként gondolkodás üzeneteit hirdetik. Mások a német történelem traumáit idézik, különösen a Kristály-éjszakát és a zsidók üldöztetésének más eseményeit. Sok festmény a régebbi falfirkákat idézte: a Fal áttörésével vagy átugrásával kapcsolatos eseményeket és fantáziákat jelenítettek meg. Ez a falfestmény rövid időn belül közfigyelem tárgya lett, és a Mühlenstrasse felkerült a Fal megőrzésre javasolt szakaszainak rövid listájára. Mire 1993-ban az East Side Gallery megőrzését hivatalosan bejelentették, híre ment, hogy itt látható a történeti Fal. Turisták (nyaranta főleg amerikaiak) vágtak keresztül az autók között, hogy magukat és barátaikat a festett Fal előtt lefényképezhessék. Egy kioszkban a festményeket ábrázoló képeslapokat és pólókat vásárolhattak. Sokan nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy maguk is gyarapítsák a hagyományos falfirkákat - a galéria létrehozói és helyi támogatóik bánatára, akik megőrizni kívánták a helyet és művészetét. A bernauerstrassei emlékhellyel szemben itt alig akadt a kettéosztott Berlinre emlékeztető eredeti maradvány. A betonfal valóságos volt ugyan, de a
