Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Brian Ladd: Berlin falai

kor maradványa, amelyet azért építettek, hogy a haladást kirekessze, az embereket pedig bezárja. Eközben a Fal létrehozói a Nyugat atavisztikus erői elleni védekezésként tartották szükségszerűnek művüket. E nézet szerint, amelyet a történeti fejlődés marxista elméletei határoztak meg, a proletariátus a burzsoázia fennmaradó befolyása ellen védekezett így. Különösen a fasizmus fenyegetett azzal, hogy a szocialista fejlődés útjába áll. A marxisták a fasizmust általában a későburzsoá kapitalizmus elkorcsosult formájaként határozták meg. Az „antifasiszta védőbástya" az 1945 előtti német fasizmus (vagyis a nácizmus) maradványaitól szigetelte el a győzedelmes proletariátust. A nyugati felfogás természetesen különbözött ettől, de van egy feltűnő párhuzam: a Fal létrejöttét a nyugati nézet szerint is a két rendszer összeegyeztethetetlenségc indokolta. A történelem liberális narratívái a marxista elbeszélésekhez hasonlóan progresszív fejlődést írnak le: az individualista, demokratikus rend kibontakozását: e fejlődési folyamat részét képezi a mozgás fentebb említett növekvő szabadsága. így a Fal építése egy bezárkózó, tekintélyelvű korszakra állította vissza az órát. Ezt a kort a Nyugat gyakran totalitárius korszakként határozta meg. A „totalitarizmus" elméletei - a szó jelentése magában foglalja a nácizmus és a kommunizmus közötti alapvető hasonlóságot - a hidegháborút a Nyugat II. világháborús küzdelmeinek folytatásaként jelenítették meg, német kontextusban pedig Hitler utódjaként állították be Walter Ulbricht keletnémet kommunista vezetőt. A tanulság ebben az esetben is az volt, hogy a Fal mögött a múltból hátramaradt ellenségek rejtőznek. Kelet és Nyugat tehát egyetértett abban, hogy a Fal egy időbeli, a múltat a jelentől elválasztó korlát, és hogy a másik oldalon továbbra is Hitler örökösei uralkodnak. A Fal ideológiai értelmezése így hivatalos szinten a hidegháború propaganda-eszközökkel folytatott küzdelmeinek részévé vált: „antifasiszta védőbástya" állt szemben a „szégyenfallal". Nehéz megállapítani, hogy a közvélekedés milyen mértékben azonosult a hivatalos állásponttal, különösen Keleten. A nyugati hivatalos álláspont annyiban mindenképpen egybeesett a közvéleménnyel, hogy a Falat a halál helyének tekintették. A tömegmédia figyelme és a hírértékről alkotott bevett elképzelései érthetővé teszi, miért fordítottak ilyen figyelmet a sikertelen menekülési kísérletekre, amelyek legnagyobb része a menekülők elfogásával és bebörtönzésével, s az esetek egy részében halálával végződött. Az első halálos lövés a határ lezárása után alig pár nappal dördült el. A leghíresebb haláleset egy évvel később történt, amikor a 18 éves Peter Fechter az utolsó akadály előtt kapott halálos sebtől vérzett el, miközben a szinte karnyújtásnyi közelben lévő amerikai katonákhoz és nyugat-berlini rendőrökhöz könyörgött segítségért. Legalább ilyen szenzációt keltettek azonban azok, akik sikerrel szálltak szembe a halállal. A Checkpoint Charlie nyugati oldalán működik egy magánkézben lévő, ám hivatalosan is elismert múzeum, amely látogatók tömegeit vonzotta a menekülés szellemes eszköztárának bemutatásával: léggömbök, titkos rejtekhelyekkel felszerelt autók, a Vörös Hadsereg egyenruháinak házi készítésű másolatai, a Fal alatt vájt alagutak törmeléke, sőt teherautók, amelyek egyszerűen áttörtek a Falon. A múzeum alapítója, Rainer Hildebrandt emberi jogi aktivista a Vasfüggöny túloldalán rekedtek balsorsára kívánta e módon felhívni a nyilvánosság figyelmét.