Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Kőszeghy Lea: Tömeges lakásépítés és várostervezés. A budapesti várostervezés szociológiai elemzése

igényekhez való jobb alkalmazkodást követelt meg. Magyarországon azonban a reformkísérletek csak nagyon korlátozottan, a rendszer logikájának keretei között tudták kifejteni a hatásukat. Az 1. sz. házgyár rekonstrukciós tervezése például, bár a házgyári lakástermelés alapvető logikai megváltoztatását, reformját tűzte ki célul, végül - az eredeti elképzelésekhez képest - mindössze 3 új épületelem-típust eredményezett. A tervezők - saját szakmai megfontolásaik alapján, a lakótelepekre költözöttektől érkezett visszajelzésekre, és a lakótelepekkel kapcsolatos nyugat-európai problémákra reflektálva - igyekeztek kihasználni, illetve tágítani a rendelkezésükre álló mozgásteret, egyrészt olyan szakmai szempontokra hivatkozva, amelyeket egyértelműen (számszerűen bizonyítható módon) befolyásolták a normatívák alkalmazhatóságát (pl. talajmechanikai adottságok); másrészt a formális döntéshozatali mechanizmusokat akár „felülíró" személyes kapcsolatokon keresztül. Utóbbi ugyanakkor a rendszer működésének ismeretét igényelte, különös tekintettel a működés nem-formális elemeire: „mindig voltak olyan emberi kiskapuk, amiken bizonyos dolgokat át lehetett vinni."

60 Kivitelezés-függőség A tömeges, házgyári panelekből megvalósuló lakásépítés, és általában az egész lakásépítés erős keresleti túlsúlya az egész építőipart, a várostervezést (és az építészeti tervezést is) erősen függővé tette az építőanyag-ipartól és a kivitelezéstől: a kivitelező vállalatok kapacitása és a rendelkezésre álló építőanyagok behatárolták azt, hogy mit lehetett egy adott területre tervezni. Az építőipar ágazati felelőse, az ÉM részéről már a 15 éves lakásfejlesztési program alapjául szolgáló 1958-as határozat vitájában felmerült, hogy az építőiparnak a program teljesítéséhez több évnyi felkészülésre van szüksége, a program, valamint az építőiparral kapcsolatos 1960-as és 1964-es határozatok, emellett a népgazdasági tervek is tartalmaztak előírásokat annak fejlesztésére. Az építőanyag-ipar elmaradása, az építőipari kapacitáshiány, szervezési és minőségi problémák az egész vizsgált korszakban gondot jelentettek, ami a megkérdezettek szerint végül csak a lakásépítés volumenének csökkenésével szűnt meg, a '80-as években. Ez ugyanakkor sajátos hatalmi pozíciót is jelentett az érintett vállalatoknak, mindenekelőtt a kivitelezőknek: „A kivitelező az teljhatalmú volt, ha ő azt mondta hogy nem akarja vagy nem tudja úgy megoldani akkor abból nem lett semmi. [...] A városrendezési tervezőnek, mikor megpróbálta a rendezési koncepciót megcsinálni, akkor olyat kellett kisakkozni, ami a kivitelező vállalat típusaiból összerakható volt".

61 A tervezők beszámolói szerint a kivitelező cégek tisztában voltak szerepük fontosságával, és éltek (esetenként akár visszaéltek) az ebből adódó lehetőségekkel. A minél egyszerűbb szervezhetőség (ennek következtében a gyorsabb kivitelezés, nagyobb vállalati nyereség) érdekében gyakorlatilag meghatározták a rendelkezésre álló, „be60 Gáspár Tibor. 61 Gáspár Tibor.