Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

VÁROSPOLITIKA ÉS VÁROSFEJLESZTÉS BUDAPESTEN A - Umbrai Laura: Kommunális kislakás-építés Budapesten 1937-1948

UMBRAI LAURA KOMMUNÁLIS KISLAKÁS-ÉPÍTÉS BUDAPESTEN 1937-1948

1 Bevezetés Budapest lakásállományának növekedése a dualizmus-kori nagy városnövekedés időszaka óta nem tudott lépést tartani a népességszám emelkedésével. így a 19. század közepétől állandóan súlyos lakáshiánnyal küszködött a főváros, ami a szegényebb néprétegek számára megfizethető kislakások terén volt a legnyomasztóbb.

2 A harmincas években a helyzet súlyosságához hozzájárultak a gazdasági válság kísérőjelenségei (a lakbérfizető képesség csökkenése, az ebből következő lakbér-lemorzsolódás, az építőanyag drágulása, a magas telekárak és adók). Mindezek még inkább a nagyobb jövedelmet hozó és kisebb kockázattal bérbe adható luxuslakások építése irányába fordították a vállalkozók figyelmét, hiszen a többszobás lakások bére és bérlőközönsége a beruházások biztosabb megtérülését ígérte. A harmincas évek második felében a főváros lakásállománya a városrendezési munkálatok (Tabán, Árpád-híd, Víziváros) következtében is tovább apadt, miközben a lakosság, illetve a házasságkötések folytán a családok száma folyamatosan emelkedett, s ezek mind-mind növelték a lakásigénylők számát. Eközben az üresen álló lakások száma csökkent, ami elsősorban a kislakások terén eredményezett további béremelkedést, illetve túlzsúfoltságot. Budapesten ezért a kislakások terén abszolút és a túl magas lakbérek miatt relatív lakáshiány is mutatkozott. A magántőke viszont nem vállalta fel az alsó rétegek számára megfizethető kislakások építését, sőt jobb megtérülést keresve, a tőke egyre inkább elfordult az építőipartól. Mindezek együttesen eredményezték azt, hogy a városigazgatásnak- a 20. században már harmadszor - fel kellett vállalnia az egyre súlyosbodó lakáshiány problémájának kezelését. Ezért kislakásokat, átmeneti-telepeket és 1 A tanulmány a Politikatörténeti Alapítvány támogatásával készült. 2 A statisztikai adatokat felületesen szemlélőket könnyen megtévesztheti az, hogy korszakunkban az üresen álló lakások közel fele egyszobás volt, sőt az új építésű lakások jelentős hányada szintén e kategóriából került ki. Mindkét esetben hangsúlyoznunk kell, hogy a közel 50%-os arány a harmincas évek második felében abszolút számokban jelentős csökkenést mutat, hiszen a kiadatlan lakások száma az évtized végérc egyötödére csökkent, míg az új építésüeké a felére. így egyik csoport sem segíthetett a fővárosi szegényeken, már csak azért sem, mert a kiadatlan lakások száma messze elmaradt a jól működő lakáspiac 2-3%-os üres lakás-igényéhez képest, a szabad kislakások többsége pedig drága vagy használhatatlan lehetett. Az új építések esetében elsősorban a korban divatos garzonlakásokra kell gondolnunk, amelyek a magánvállalkozások természetéből adódóan fajlagosan is jóval drágábbak voltak, mint amit a szegényebb néprétegek képesek lettek volna megfizetni. URBS. MAGYAR VÁROSTÖRTÉNETI ÉVKÖNYV II. 2007. 247-291. p.