Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)

A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Kalocsai Péter: Városi közlekedés - hálózat - tömegközlekedés Nyugat-Magyarországon (Sopron, Szombathely)

tó-bérkocsi" vállalkozásra - ez az autótaxi megindulását jelentette a vasi várme­gyeszékhelyen. Ehhez azonban először módosítani kellett a város bérkocsi szabály­rendeletét. 1909 júniusában a közgyűlés úgy döntött, hogy Szombathelyen 25 kétfoga­tú, 15 egyfogatú és 2 motoros bérkocsi lehet. 48 A városi rendőrség 1910. március 24-én a Fő téren, az üvegkcreskedéssel szemben lévő szabad területen jelölte ki ideiglenesen a taxiállomást - Váradi az Elit kávéház előtti részt szemelte ki autója számára 49 Az első szombathelyi bérautót nem sokkal forgalomba állítását követően szerencsétlenség érte. A Szombathelyi Újság 1910. június 5-i száma így írt: „mikor a sofőr benzint akart a tartályba önteni meggyulladt s teljesen elégett. A gyászos pusztulást nagy közönség nézte végig". 50 Váradi azonban nem hagyott fel vállalkozásával, ezt bizonyítja a Vas­megyei Napló 1911. október 3-i számában megjelent hirdetés is: „Váradi Géza első szombathelyi automobil bérkocsi vállalata Szombathelyen. A nagyérdemű közönség b. rendelkezésére áll kívánatra Lendoleth (csukott) vagy amerikai nyitott automobil. Lakásról vasútra vagy vissza 2 korona. Vidékre egyezség szerint. Megrendelhető: La­kástelefon 347, városi állomás telefon 11, vasúti állomás 298. szám alatt." 51 Az 1911. évi bérkocsi szabályrendelet kettőről hatra emelte fel a Szombathelyen engedélyez­hető bérautók számát, előírta számukra a taxaméter használatát és megengedték, hogy egy a pályaudvar előtt tarthassa állomáshelyét. A tarifa meghatározásánál különbséget tettek a benzines és a villamos üzemű bérautók között, utóbbiak viteldíja volt a maga­sabb. 2 koronáért nappal a benzinessel 1500 m-t, az elektromossal csak 1000 m-t lehe­tett utazni. 52 Sopronban a Várkerületen a Pannónia szálloda előtt és a pályaudvaroknál volt a bérkocsik állomáshelye. 53 1888-ban a pályaudvarok és a belváros között nappal az egyfogatú bérkocsin 70 krajcárt, a kétfogatún 1 forintot kellett fizetni, éjjel 30 krajcár­ral volt több a tarifa mindkét esetben. A város határába irányuló fuvarok már 1 forint 50 karjeárba kerültek a fiákereken, a konflisokon pedig csak 1 forintba. Minden bérko­csiban ki kellett függeszteni az árszabást. 34 A soproni helyi sajtó a 19. század végén a következőt írta: „És fiakkcr aránylag sok van és elegáns" - a kétfogatú bérkocsi lehe­tett a jellemző a városban. 55 A rajtuk való utazást sokan „urizálás"-nak tartották, és 47 Automobil-bérkocsi. Szombathelyi Újság, 1910. febr. 20. 8. sz. 4. p. 48 Városi közgyűlés. Bérkocsi-szabályrendelet módosítása. Szombathelyi Újság, 1909. jún. 6. 23. sz. 5. p.; Engedélyezték a töff-töff-fiakkcrt. Vasvármegye, 1910. jan. 6. 4. sz. 7. p.; Lesz automobil-bér­kocsi. Szombathelyi Újság, 1910. jan. 9. 2. sz. 6-7. p.; Automobil bérkocsi Szombathelyen. Városok Lapja, 1910. febr. 26. 9. sz. 100. p. 49 Automobil-bérkocsijárat Szombathelyen. Vasvármegyc, 1910. márc. 25. 69. sz. 6. p.; Az automobil bérkocsi. Szombathelyi Újság, 1910. márc. 27. 13. sz. 7. p. 50 Az automobil bérkocsi pusztulása. Szombathelyi Újság, 1910. jún. 5. 23. sz. 8. p. 51 Váradi Géza clsö szombathelyi automobil bérkocsi vállalata Szombathelyen. Vasmegyei Napló, 1911. okt. 3. 220. sz. 4. p. 52 Szombathely töf-töfváros. Automobil és autótaxi. Vasvármegyc, 1911. márc. 23. 68. sz. 3. p.; A vá­ros közgyűlése. Vasvármegye, 1911. ápr. 7. 80. sz. 2. p. 53 A bérkocsik állomása. Sopron, 1897. nov. 13. 260. sz. 3. p. 54 SL, SV SzGy. Szabályrendelet a bérkocsi-iparról. Sopron, 1889. 2. p. 55 Kocsiszer. Sopron, 1897. aug. 31. 198. sz. 2. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom