Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 2. (Budapest, 2007)
A VÁROSOK „BEHÁLÓZÁSA" A 19. SZÁZADBAN - Kalocsai Péter: Városi közlekedés - hálózat - tömegközlekedés Nyugat-Magyarországon (Sopron, Szombathely)
való közlekedés tárgyában" című rendelete is." Törvény szintjén az 1890. évi I. törvénycikk szabályozta először e közlekedési rendet. 23 A képviselő-testületek szabályrendeletekkel igyekezték meghatározni a helyi közlekedés egy-egy szegmensét (bérkocsi-, omnibusz-, kerékpár-szabályrendelet stb.). Előírták a járművek sötétben való kivilágítását, tiltották a befogott kocsik felügyelet nélkül hagyását stb. 24 Mindkét városban még a 19. században megjelentek helyi kezdeményezések nyomán az első közlekedési jelzőtáblák („Lépésben hajts!", sebes hajtást tiltó) is." 5 Országosan a belügyminiszter először 1897-ben a kerékpáros26 , majd 1910-ben az automobil-közlekedést szabályozta. 27 Az általa meghatározottakat továbbra is kiegészítette helyi szabályozás. Sopronban pl. 1898-ban kitiltották a kerékpárosokat az Ikva hídról és a várostorony alól, valamint több belvárosi utcából 7 és 21 óra között. 28 1906-tól a tulajdonos nevét és címét a jánnüvek jobb oldalán egy körülbelül 20 x 30 cm-es táblán kellett feltüntetni. 29 Nem volt népszerű dolog a korban, hogy a jól kiépített utak használatáért út-, vagy kövezetvámot kellett fizetni. Sopronban 1885. június l-jétől vámolták meg a Déli pályaudvarhoz vezető Indóház, ma Kossuth Lajos úton közlekedő járműveket. 30 1 909-ben például az autóknak 50, a motorkerékpároknak és a kerékpároknak 25 fillér volt a kövezetvámja. 31 Szombathelyen az utak burkolásának, fenntartásának, műtárgyak létesítésének és átépítésének költségeit részben a vasútállomáson fel-, illetve leadott gyors- és teheráruk után a város részére beszedett kövezetvám-díjakból fedezték. 22 Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára (A továbbiakban: SL). Sopron Város Tanácsának iratai. Acta Politica et Oeconomia (A továbbiakban: SV APeO) XXV. 22 764/1885. sz.; SL, Sopron Város Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzökönyvek (A továbbiakban: SV Közgy. jkv.). 7259/9/1884. sz., 2296/180/1884. sz. 23 Magyar törvénytár. 1889-1891. 222. p. 24 SL, SV APcO XXV. 22 776/1885. sz. 33 184/1884. iratszám (A továbbiakban: isz.).; Kocsik felügyelet nélkül. Vasvármegye, 1914. máj. 19. 113. sz. 9. p. 25 Eigázolás. Vasvármegye, 1893. aug. 13. 33. sz. 7. p.; Lépésben hajts! Szombathelyi Újság, 1897. máj. 23. 276. sz. 8. p.; Lassan hajts! Sopron, 1898. máj. 19. 114. sz. 3. p. 26 42,159/1897. B. M. számú körrendelet. A kerékpárral való közlekedés szabályozása tárgyában. Belügyi Közlöny, 1897. jún. 15. 12. sz. 269-272. p. 27 57.000/1910. B. M. számú rendelet. Szabályzat a gépjármüvek közúti forgalmáról. Belügyi Közlöny, 1910. máj. 1.18. sz. 123-144. p. 28 A kerékpárosok megrendszabályozása. Sopron, 1898. máj. 8. 105. sz. 3. p.; Hirdetmény Sopron szab. kir. város rendőrfőkapitányától 1899. ápr. 24-én. A kiadvány megtalálható a Soproni Levéltárban, Sopron Város Szabályrendeleteinek gyűjteményében (A továbbiakban: SV SzGy). 29 SL, SV Közgy. jkv. 4057/13 1/1906. sz.; A város közgyűlése. Nemzetőr, 1906. ápr. 28. 99. sz. 2. p. 30 SL, SV APeO XXV. 23 868/1888. sz. 66 992/IV.a/l 884. isz.; Vámdíj-szabályzat. Sopron, 1885. márc. 21. 23. sz. 3. p. 31 Automobilok és kerékpárok kövezetvámja. Nemzetőr, 1909. jan. 15. 1 1. sz. 3. p.; Automobilok és gépkerékpárok megadóztatása. Soproni Napló, 1909. febr. 2. 26. sz. 5. p. 32 VaML, SzV Közgy. jkv. 3/1900. sz.; VaML, SzV Polg. ir. III. 10/1900. sz.