Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

RECENZIÓK - Peter Csendes - Johannes Seidl (Red.): Stadt und Prosopographie: zur quellenmäßigen Erforschung von Personen und sozialen Gruppen in der Stadl des Spätmittelalters und der frühen Neuzeit Ismerteti: DEÁK ERNŐ

ón túl alig mutathatóak ki patrilokális családok. Ettől eltekintve a nemesek (milites) és polgárok összefonódását vizsgálja, és megállapítja, hogy előbbiek mint városlakók idővel beolvadtak a polgárságba (lovagpolgár(ok) - Ritterbürger). Ez különösen olyankor volt így, amikor az egyes családoknak nem sikerült feljebb jutniuk (Steyr, 1305/1306). E problematika kutathatóságát természetesen behatárolja az a körülmény, hogy milyen források állnak rendelkezésre. így a szerzőnek, Richard Perger és Franz Kohl munkáinak köszönhetően, módjában állt Bécsen kívül az 1555-1630 közötti időszak Freistadtjára is utalásokat tenni, ahol a jogi és társadalmi tagolódás kimutatható volt. Ha Knittler fejtegetései egyfajta integrációs folyamat leírásaként foghatók fel, Georg Heilingsctzer ábrázolásában a nemesség állandó zavaró tényezőként tűnik fel a városban. Erre vezethetőek vissza a nemesek és a városvezetőség között időről időre fellépő feszültségek is. Bár a nemesség - különösen a barokk korszakban - pompás épületekkel hangsúlyozta jelenlétét, s ezáltal jelentősen hozzájárult, különösen Bécsben, a városkép kialakításához, szerves építészeti egység végeredményben mégsem jött létre, még topográfiai értelemben is csak egymásmellettiségről beszélhetünk. A forrásadottságok és a szakirodalom megszabta kötöttségek miatt Johannes Seidl is alig tud túllépni az egyes eseteken; tanulmányát összehasonlítva a Tullnról vagy Bécsújhelyről írott monográfiákkal, az utóbbiak sikeresebbeknek mondhatók. A szakirodalom és források általa adott áttekintése csak tovább mélyíti a „krízist", mely a történeti tények, valamint a tudományos célkitűzések között feszülő ellentétekből adódik. Ezért bölcsen azt tanácsolja, hogy vegyük górcső alá a polgárokra vonatkozó történeti irodalmat számos bizonyítékával együtt. Johann Weißensteiner és Kurt Mühlberger két olyan súlyponti témát dolgoz fel, melyeket éppen sajátosan városi vonatkozásban gyakran figyelmen kívül hagynak. Az egyházi élet szerepének vizsgálatában Weißensteiner ráadásul oly messze megy, hogy a kereszténységet Adolf von Hamack nyomán egyenesen városi vallásnak tekinti, mivel a keresztény tan legelőször a városokban és városi jellegű településeken, illetve ezek közvetítésével terjedt el. Bármilyen találó is ez a megállapítás, a város vallási intézményeit tennészetesen nem foghatjuk fel a polgárközösség (Bürgergemeinde) szinonimájaként. Az egyház évszázadokon keresztül egyoldalú uralkodó befolyással bírt, a (világi) polgárközösség pedig nem volt képes arra, hogy egy kölcsönösségen alapuló viszonyt juttasson érvényre. Az exkluzivitástól eltekintve is, a városok egyházi urai gátlólag hatottak a fejlődésre. Legyen szó püspöki székhelyről, plébániáról vagy kolostorról, megállapíthatjuk, hogy ezek mind elkülönült, önálló életet folytattak, ám a városlakók vallásos életük gyakorlása révén mégis elszakíthatatlan kötelékekkel kötődtek hozzájuk. Erre a kötődésre végeredményben az évszázadok során kialakult, s ezért magától értetődő keveredés, valamint az áthidalhatatlan elkülönülés egyszerre voltjellemző. Kurt Mühlberger hasonlóan „problémás esetet" tárgyal, nevezetesen a város és egyetem kapcsolatát Bécs példáján keresztül. Itt is érintkezés és kirekesztés váltakoztak egymással, miközben a tartományi fejedelem a város uraként nem csak „oktatáspo-