Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

RECENZIÓK - Horváth Sándor: A kapu és a határ: mindennapi Sztálinváros Ismerteti: NAGY ÁGNES

talatait tekinti vizsgálata tárgyának. A szocialista hatalom akaratával a semmiből teremtett várost - mint a szocializmus mikrokozmoszát - a szocialista diktatúra kultúrateremtési kísérleteként értelmezi. Az elemzésében használt szubkultúra-fogalom, mint a hivatalos normákkal való szembenállás közössége, vagy diktatúra-fogalma, mint egy olyan normatív rendszerre hivatkozó uralmi rendszer, amely kultúrát akar teremteni, azt mutatja, hogy a kultúrát normarendszerként értelmezi. A szocialista városi életformát (kultúrát) megteremteni szándékozó kísérletet a politikai hatalom és a társadalom kölcsönhatásában zajló normateremtési folyamatként közelíti meg. Az új város teljes egészében bevándorlókból álló népességéből szerveződő társadalmának mindennapi tapasztalatait normarendszerek konfliktusaiban ragadja meg. Értelmezésében a sztálinvárosi mindennapok a szocialista városi kultúra, a szocialista városi normák megteremtési kísérletének kontextusában szerveződnek: egyrészt a hivatalos - a diktatórikus állam által képviselt - és a bevándorló népesség normarendszerei, másrészt ez utóbbiak közötti konfliktusokban. Vizsgálata arra irányul, hogy a normarendszerek társadalmon belüli, valamint a hatalom és a társadalom közötti ütközéseinek folyamatában hogyan alakulnak a társadalmat megosztó, illetve a hatalom és a társadalom közötti határok. Módszertani választása szerint a történeti forrásokban szövegekként megjelenő konfliktusokat-a normarendszerek ütközéseit-diszkurzív szinten ragadja meg. Megközelítése a társadalmi cselekvés - társadalmi diskurzus viszonyának ismeretelméleti problémáját veti fel. A szerző azzal a kijelentésével, miszerint feltételezhetően érthetőbbé válik az, hogy „hogyan formálta a családokról alkotott képet (az emberek társadalmi tapasztalatát) a politikai diskurzus akkor, amikor nem országos statisztikákra, hanem a feleség és a férj vallomására támaszkodunk" (8. p.), az egyének társadalmi tapasztalatát a diskurzusok szintjére korlátozza. A társadalmi cselekvés - társadalmi diskurzus viszony problematikussága jelentkezik a vizsgálatban használt város-fogalom mibenlétének kérdésében is. A szerző kétféle város-fogalmat használ. A munka elején és végén egyaránt explicitté tett, és ezzel az értelmezés keretét kijelölő város-definíciója szerint akkortól beszélhetünk városról, amikor annak mítoszai megszületnek: „Egy várost nem kizárólag közigazgatási határozatok, nemcsak kotrógépek és daruk, hanem az emberek fantáziája, a városról szóló képzetek és az egységes ábrázolás lehetőségét közvetítő mítoszok is teremthetnek." (14. p.) Maga az elemzés eközben egy másik város-fogalmat épít fel: a várost mítoszként (diskurzusként, olvasatként) felfogó értelmezés mellett a várost életformának (normarendszernek, kultúrának) tekintő interpretációt. Önmagában ez a kettősség még nem jelent feltétlenül ellentmondást. Az értelmezést, az olvasói befogadást azonban a kétféle, ismeretelméleti szintre helyezhető város-fogalom egymáshoz való viszonyának reflcktálatlansága nehezíti. Megközelítése a valóság - reprezentáció problémájára való reflexiót leginkább a társadalmi gyakorlatok diszkurzív és a társadalom szerveződésének egyéb szintjei között meglévő viszonyt tekintve tenné szükségessé. A diskurzus-elemzés önmagába zárt köre azonban rövidre zárja az értelmezést: a szerző, minthogy az életformák/normarendszerek ütközéseit a diskurzusokban létező valóságként kezeli, nem ütközteti azt a társadalmi gyakorlatok egy másik szintjével. A város mint életforma értelmezés annál is inkább