Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Tóth Árpád: Polgárfelvételi stratégiák és a polgári cím vonzereje Pozsonyban a 19. század első felében
Habermann volt (1836), aki maga viszont-tanúskodott Habermann negyedik esküvőjén, végül annak két unokaöccse házasságakor is ilyen szerepet töltött be. Habermann ugyanis (Sperlhez hasonlóan) vérrokonai segítségével oldotta meg utódlását. Péksége az 1828-as és az 1845-ös adóösszeírás szerint is a jövedelmezőbbek közé számított, a pékmestert pedig 1839-ben beválasztották a külső tanácsba, jóllehet az abban az évben betöltött 26 evangélikus hely közül csak a huszonkettedikre. Ennek ellenére a bajorországi Steinachban született - és Pozsonyban, 1841-ben nagybátyja első feleségének unokahúgával egybekelt - Habermann Emő csak a Váralján tudott letelepedni, öccse, az 1847-ben házasodott Henrik viszont Pozsonyban. Habermannék esete tehát nem csak abban tért el Sperléktől, hogy az előbbinek kevésbé sikerült integrálódni a pozsonyi polgárságba, hanem - ellenkező tendenciával - annyiban is, hogy az alapítót követő rokonok maguk is szakképzettséggel érkeztek Pozsonyba, és aránylag fiatalon (30 éves koruk alatt) saját pékműhelyt nyitottak. Úgy tűnik tehát, hogy míg Sperl Ulrik Ádám saját karrierje egyengetésében volt sikeresebb, addig a hasonló utódlási gonddal küzdő Habermann Miklós pozíciója átörökítésében ért el több eredményt. Nem minden esetben működött azonban a rokoni hálózat, és ilyenkor a beilleszkedési siker átörökítése kudarcra volt ítélve. így járt az amstadti születésű Rambach Frigyes asztalos, aki 1782-ben szerzett polgárjogot és vett el egy tekintélyes polgárcsaládból származó lányt, Rackwitz Rozinát (a német evangélikus gyülekezet egyik lelkészének húgát). Az 1808-ban a választott polgárságba is bekerült Rambachnak azonban nem születtek gyermekei, így 1830-ban (76 éves korában) fogalmazott végrendelete tanúsága szerint adoptált fiát nevezte meg általános örökösének, és feleségének (Stockholmban élő) fivéreire és pozsonyi sógorára hagyott még összegeket. A türingiai Arnstadtról viszont azt írta, hogy bár szeretne ottani barátaira is hagyni, „hosszú életem során [az ottaniak közül] senki sem érdeklődött utánam, nem tudjuk, él-e még közülük valaki, és szüleimtől magam sem Örököltem semmit", ezért az ottaniakra nem lesz tekintettel a végrendelkezés során. 51 Míg a városi patriciátusba könnyebben vagy nehezebben bekerült személyek esetében a státusz családon belüli átadása lehetett a legnagyobb probléma, addig számos bevándorlónak már a megkapaszkodás is elérhetetlen maradt. Ilyennek tűnik Liptsey Sámuel szűcs, egy Liptó megyei (vazseci) tanító fia esete, aki 1827-ben mint a közeli Szempc (Wartberg) mezővárosban - félúton Nagyszombat felé - élő iparosmester nősült Pozsonyban. A házasság ígéretes parti lehetett, mert egy helyi polgári szűcsmester lányát vette el, aki mellett Stadler Jeromos választott polgár tanúskodott. Helyzete azonban nem maradt stabil. Igaz, megözvegyülve és immár pozsonyi (kontár) szűcsként az akkor 43 éves Liptsey 1840-ben egy helyi (felső-pfalzi születésű) kerékgyártó mester, Spitzel Bernát özvegyét vette feleségül. Ám az új feleség egy - négy közül harmadik adóosztályba sorolt szőlőműves, Lakner Mátyás pozsonyi polgár lánya volt, vagyis csekély lehetett a hozomány. Ezen kívül Liptsey mellett egy favágó tanúsko51 AMB 4. n. 15., p. 63. (5. pont)
