Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Bácskai Vera: „... a királyi városok által palléroztatnak az országok..."

Önmagában az a tény, hogy a központi helyi szerepkört betöltő városok között többségben voltak a földesúri városok, világosan bizonyítja a valóságos városi szerepkörnek és a város jogi fogalmának egyre erősödő szétválását, és a két városcsoport szerepének közeledését. Halványodott az a különbség is, ami az autonómia terén a szabad királyi városokat a földesúri joghatóság alatt álló, korlátozottabb önkormányzattal rendelkező városoktól elválasztotta. Egyre hangsúlyosabbá vált ugyanis a király földesúri hatalma, amelynek nevében a kormányhatóságok - elsősorban a Kamara - egyre erősebb ellenőrzést gyakoroltak a városok felett. A valaha még kiszámítható, előre látható adók sokasodtak és növekedtek. Immár nemcsak a háborús századok rendkívüli hadi-kivetései, kényszerkölcsönei sújtották a városlakókat, rendes adóik száma és összege is emelkedett. A városoktól, a királyi censuson kívül hadiadót, subsidiumot, koronázási ajándékot, országgyűlési taxát, és különböző katonai szolgáltatásokat újoncállítást, elszállásolást és ellátást-követeltek. Ezek teljesítése mellett aligha lehetett növelni a mind nagyobb közkiadásokat fedezni hivatott háziadót (domesticát). S mivel a növekvő népesség és a sokasodó feladatok egyre szerteágazóbb igazgatási tevékenységet követeltek, s éppen e régi urbánus múltra visszatekintő városok lakói követelték meg elsősorban a város csinosítását és bizonyos infrastrukturális beruházásokat (világítás, útkövezés stb.), e városok többsége menthetetlenül eladósodott. Ez pedig kiváló ürügyet kínált a Kamarának arra, hogy minuciózusán felülvizsgálja a városi számadásokat (amit nyilván nagyobb szakszerűséggel és alapossággal tettek, mint a hasonló feladattal megbízott földesúri tisztek), s hogy megalázó módon, az autonómiával mit sem törődve, az 50 forinton felüli kiadásokat kamarai hozzájáruláshoz kössék. Az autonómia legsúlyosabb csorbítását azonban a tisztviselőválasztás szabadságának megsértése, mondhatnánk semmibevétele jelentette. A tisztújítás a vizsgált időszakban már nem sokban különbözött a mezővárosi eljárástól. Ott a földesúr vagy tisztje, itt a királyi biztos (többnyire kamarai ember) jelöltjei közül kellett választani, sőt, míg a földesúr sok helyen megelégedett a bíró jelölésével, (vagy a község által jelöltek közüli választással), addig a királyi biztosok magukhoz ragadták az összes főtisztviselő jelölési jogát. Különösen ott éltek ezzel, ahol korlátozni akarták a protestánsok, növelni a katolikusok számát a város vezetésében. A királyi biztosok azonban nemcsak a tisztújítás idejére tisztelték meg a várost jelenlétükkel, sokszor évekig vizsgálódtak a településen, nem csekély költséget okozva a lakosságnak. Rendészeti és gazdasági ügyekben pedig a Helytartótanács felügyelete alatt álltak, amely ugyan számos esetben kedvezőbben bírálta el az iparengedélyért, gyáralapításért, kereskedési jogért folyamodók ügyét, mint a céhektől befolyásolt, szűk látókörű tanács, beavatkozása azonban, esetleges jótékony hatása ellenérc is, az autonómiát sértette, korlátozta. Sérült a városi autonómia egyik sarkalatos pontja, a megyétől való függetlenség is, amennyiben a megyei ár- és bériimitációk hatálya kiterjedt a városokra is. Mégis, e téren őriztek meg legtöbbet korábbi függetlenségükből, s voltak a mezővárosoknál jóval előnyösebb helyzetben.