Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)
TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Bácskai Vera: „... a királyi városok által palléroztatnak az országok..."
A török kiűzése után a városhálózat a késő középkori, kora újkori keretek között éledt, szerveződött újjá. Ez egyaránt vonatkozik a városi szerepkört betöltő településekjogállás szerinti megoszlására és funkcióik körére. Megmaradt a közjogi különbség a jogi értelemben vett városok, a szabad királyi városok és a városi szerepkört betöltő, különböző fokozatú kiváltságokkal és autonómiával felruházott, túlnyomó többségükben földesúri hatalom alatt álló mezővárosok között. A korszak elején a szabad királyi városok száma is csak kettővel - Debrecennel és Szatmárnémetivel - gyarapodott, hiszen a hódoltsági területen fekvő civitasok - Buda, Pest, Esztergom, Székesfehérvár és Szeged - kiváltságlevelei csak régi jogaik megújítását jelentették. Régi privilégiumaik megújítására irányuló szívós küzdelmük és az e célra fordított nagy anyagi áldozatok jelzik, hogy városi létük visszanyerését csak korábbi rendi állásuk visszaszerzésével, a rendi társadalomba való betagolódás útján látták lehetségesnek A privilégiumlevél ekkor még kétségtelenül fontos tényezője volt további fejlődésüknek, mind gazdasági téren, mind a városi lét, a városi közösség újjászervezésében. Hiszen népességük alapvetően újonnan letelepülőkből verbuválódott, meggyökerezésüket, a városi közösség kialakulását/kialakítását szabadságjogaik előnyösen befolyásolták. Még akkor is, ha a kamarai fennhatóságtól megszabadulva korántsem élvezhettek olyan szabadságot, mint remélték, mert az állam - a közigazgatás egységesítését célzó törekvései során - korábbi autonómiájukat erősen korlátozta. Az erősödő kormányzati beavatkozáshoz és a kíméletlen adóbehajtáshoz a Királyi Magyarország városai már hozzászoktak. A szabad királyi városok száma a következő évtizedekben csak csekély mértékben nőtt: a szűkebb Magyarország területén a 18. század első felében Győr és Komárom, a század második felében Újvidék, Zombor, Szabadka, Temesvár nyerte el a privilégiumlevelet, valamint Pécs, amelynek országgyűlési becikkelyezése, csakúgy mint az 1834-ben királyi városi rangra emelt Aradé, nem történt meg. A szabad királyi városok száma így a 17. század végi harmincról mindössze 44-re emelkedett, számuk, még az erdélyi és horvát-szlavóniai 17 várossal együtt is igen csekély maradt. Ennek oka, mint ismeretes, az volt, hogy a nemesség, országgyűlési túlsúlyoktól tartva, illetve jövedelmeit féltve, megakadályozta a szabad királyi városok szaporítását. A gyarapodás legfőbb pozitívumának az új városok földrajzi eloszlása tekinthető, amennyiben a korábban „várostalan" alföldi vidéken is megjelentek a szabad királyi városok. E csekély növekedés is alapvetően megváltoztatta e városcsoport korábbi homogenitását. Természetesen mindig volt különbség közöttük népességszámukat, gazdasági erejüket tekintve. A korábbi évszázadokban azonban többségük népessége meghaladta a városi szerepkört betöltő földesúri városokét. Bár a mezőgazdasági termelés soha sem tűnt el falaik közül (amennyiben határuk erre alkalmas volt), a középkorban és a kora újkorban mégis a kézművesipari és a kereskedelmi tevékenység jellemezte lakóikat, ezt a szőlőművelés növekvő jelentősége sem homályosította el. Városi szerepkörük, még a korlátozottabbat betöltőké is, vitathatatlan volt. A települések képe, utcahálózata, épületei is urbánus jellegűek voltak. Autonómiájuk, városiasságuk tehát
