Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Pál Judit: A szabadság ára. Szatmárnémeti harca a szabad királyi városi rangért a 18. század elején

pénzt ki nem fizetik, otthonról pedig „semmi consolatiót" nem kapnak. Otthon közben valószínűleg vita alakult ki, hogy megérnek-e egyáltalán a városnak ennyi pénzt a szóban forgó fiskalitások. Váradi ingerülten írta: „késő már azt disputálni, hogy a jószág annyit nem érne", egyrészt mert itt már „jó uraink némelyek megunatkoztak felőle", másrészt pedig már „sok magok szorongatásával lefizetvén" 21 ezer forintot, nem látja, hogy azt hogy kapnák vissza.

58 Valószínűleg közben - Károlyi hatására vagy sem a fiskalitások összegét magasabb árban szabták meg, de egyelőre még mindig a tárgyalások szakaszában volt az ügy. A kamarai elnöktől személyes kihallgatást kértek és előadták ügyüket, aki Meskó Jakab tanácsosnak adta ki véleményezésre. „Isten után ebben a matériában bíznánk az úrhoz, Meskó uramhoz" - írták a követek, és hogy jobban bízhassanak, neki is teheneket ígértek, mint ezt egy későbbi levélből Uidjuk.

59 Az ügyek - valószínű a pénzhiány következtében - érezhetően lelassultak, a követek egyre újabb és újabb kihallgatásra mentek, újabb kérvényeket adtak be, helyzetük azonban egyre kedvezőtlenebbre fordult. A városi iratokban részben nyoma maradt a tanács lázas pénzszerző akciójának. 1713-ban egy 20 ezer forintról szóló kötlevelet írtak alá a fiskusi javak megvétele kapcsán. Szeptemberben azonban nem tudták fizetni a 8 ezer forintos részletet, mire a kamara figyelmeztette a várost, amely 1713 őszére már kritikus pénzügyi helyzetbe került. Úgy tűnik, Károlyi ekkor hajlott a megegyezésre a szatmáriakkal, mert megbízta Erőss Gábor szatmári hannincadost, hogy egyezzék ki a városiakkal, 5-6 ezer forintért eladná nekik városi javait. Ahogy azonban Erős nem túl hízelegve írta: „kódusok ezek, fiiig adósok, most is húzzák-vonják egymást, futnak kölcsönözni pénzt, mert reászorították őket, hogy tegyék le az alkut, mind tovább nem várják, vagy visszafoglalják tőlők, az mit nyertek eddig."

60 Az üzletből tehát nem lett semmi. A város kölcsönökhöz folyamodott, mint az egyik adóslevélben írták: „nemes városunk libertatiója és maga territoriumin lévő fiskalitások redemptiója alkalmatosságával feles költségekben esvén" különböző személyektől kisebb-nagyobb összegeket vettek fel, általában 10%-os kamatra,

61 de volt amikor borban ígérték a kamat kiegyenlítését. A hitelezők között van környékbeli nemes, talán lelkész is, katonatiszt,

62 de találunk debreceni vagy lőcsei polgárt, és Erőss Gábor szatmári hannincadost, Károlyi hűséges emberét. Erősstől 1715 tavaszán vettek 58 Uo. 1714/486. Váradi Mihály és Ladányi Ferenc levele, Bécs, 1714. április 25. A követek azzal kezdték levelüket: „nem kevéssé csudálkozunk és szomorkodunk rajta, hogy amidőn itt a restans pénzbeli summánk minden napon kérdésben forgó depositiója és administratiója felől kegyelmetektől bizonyos tudósítást reménlünk és várunk vala", „semmi consolatiót" nem kaptak. 59 Meskó Jakab már korábban is segítette őket tanácsokkal, amelyeket azonban a tanács, illetve a követek nem mindig követtek. 1713 márciusában a követek elnézést kértek tőle, hogy „jó patrónusuk" javaslatát a nagy sietség miatt nem vették figyelembe, és így nem biztosították be Károlyival szemben jogaikat. A követek levele Meskó Jakabhoz, 1713. március 7. KL F 20. 1713/357. 60 Erős Gábor levele Károlyi Sándornak, Szatmár, 1713. nov. 1. MOL P 392,18. fiók, Lad. 17. nr. 147. 61 A törvényes kamat 6% volt. 62 A tanácsi jegyzőkönyv egy 172l-es bejegyzése szerint például 1715. decemberében „Posonban Ronger úr ő nagysága factora Laurman uramrúl" is vettek fel kölcsönt. Ronger a bejegyzés szerint a Hohenzollern-ezred parancsnoka volt. A visszafizetésről szóló nyugta elkallódott, és azért került a dolog 6 év múlva ismét terítékre. KL F 20, nr. 8. 1721. június 13.