Urbs - Magyar várostörténeti évkönyv 1. (Budapest, 2006)

TANULMÁNYOK - SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK - Pál Judit: A szabadság ára. Szatmárnémeti harca a szabad királyi városi rangért a 18. század elején

daságilag tönkrement város bevételeinek túlnyomó részét a bor és pálinka kiméréséből befolyó összeg képezte. Károlyi Sándornak sem volt egyszerű dolga az országgyűlésen, és szatmári házának ügye eltörpült az országos ügyek mellett. Károlyi, a környék legnagyobb földesura korán csatlakozott a kurucokhoz, II. Rákóczi Ferenc egyik legenergikusabb hadvezére volt, de a felkelés végén ő volt a szatmári béke egyik létrehozója is, és mint ilyen nem csak megtartotta, de jelentősen gyarapította is birtokait és hatalmát. Neki először is saját helyzetét kellett bebiztosítani, mégpedig a szatmári béke törvénybe iktatásával, amely a meghódolt kurucok számára szavatolta birtokaik épségben való megtartását. Károlyi számára ez létkérdés volt, és kemény ellenállást kellett leküzdenie, különösen a nyugat-magyarországi, végig a császár hűségén megmaradt főurak részéről, akik szívesen osztották volna fel az egykori kurucok birtokait. Az országos ügyek mellett azonban Károlyinak maradt ideje és energiája saját birtokügyeinek intézésére is. Károlyi semmiképpen nem volt azonos súlycsoportba tartozó ellenfél: nem csak rendi állásánál fogva mozgott más körökben, de vagyonával és státuszával élve egész kliensi hálózatot épített ki, amely hathatós segítségére volt ügyei intézésében. Károlyi számára a szatmári kúria ügye csak tizedrangú ügy volt ugyan, de ennek ellenére jó gazdaként mindent megtett ennek biztosítására. Az 1712. évi országgyűlésről írta haza feleségének: „újságul írhatom, egész ország contradictiója ellen Szathmár városa királyi várossá lött, de ha tehetem, noha nehéz, de még fordítok rajta, noha nehéz, mert interessatus emberrel vagyon az dolog, s naggyal, eö Felségéhez is audientiára megyek, ha az sem használ, contradictiót megújítom, használ valaha talán. Az alatt is az korcsmák manutentiójában munkálkodom".

19 Sajnos nem tudjuk, ki volt az a „nagy ember", aki Szatmári támogatta. Elképzelhető, hogy a kancellár, mivel a városi követek leveiből úgy tűnik, ő végig inkább a város pártján állt. Szatmárnémeti tehát nem hiába tartotta Károlyit veszélyes ellenfélnek. Pár nap múlva ismét visszatért az ügyre: „Szatmárnémeti várossá és királyi várossá lött, ha el nem bonthatom, szükségesképpen kell valamelyet [ti. bizonyító oklevelet] leleszi conventben kerestetnem".

20 Károlyinak a leleszi konventben is volt bizalmas embere, aki éjszaka másolta Károlyinak a kért okleveleket. A szabad királyi városi rang nem csak a nemesi kúriája miatt okozott gondot, hanem a város így kikerült volna a megye ellenőrzése alól is, ezért Károlyi célja: „az országot ellene támasztván, megválik Isten mire segít, de ha tehetem, az Császárnak hasznot hajtok.., de talán magunknak is, és megmutatom mit teszen egy vármegye. 18 Szatmárnémetiben a városi számadások alapján a 18. század legelején ez a bevételek majdnem háromnegyedére rúgott, később aztán csökkent az aránya. Kállay István szerint a 18. század közepén a szabad királyi városok többségében a városi jövedelmek egynegyede folyt be ilyen jogcímen. Lásd KÁLLAY 1972. Szatmáron a 1696-ban a kocsmák a királyi uradalomnak 2100 forintot jövedelmeztek. Ez jelentős összeg volt, ha tudjuk, hogy 1707-ben a város tiszta jövedelme mindössze 2562 forintra rúgott. BAGOSSY, 232. p.; KL F 20, nr. 8. 19 Károlyi lev. 1712. július 14-i levél. 183-184. p. 20 Uo. 1712. július 17. 186. p. 21 Uo. 1712. július 21. 190. p.