Mindennapi regények - Budapesti Negyed 70. (2010. tél)
Zoomolás - KASSÁK LAJOS: Egy ember élete
S az ajtó kinyílt, és csakugyan ott volt az öregasszony. Egészen az orra hegyéig be volt bugyolálva, s egy kis petróleumlámpa előtt üldögélt a folyosón. Kinyitotta a kaput és félrehúzódott. [...]- Ott menjenek be a harmadik ajtón, ott van az olcsóbb szalon! Egy jóformán üres konyhán mentünk keresztül, az üvegajtón át be lehetett látni egy papírláncokkal és művirágokkal feldíszített szobába, ami tele volt félig mezítelen nőkkel és elnyúlt részeg emberekkel. [...] Az ember grogot hozott két magas pohárban.- Iboly, gyere, segíts ennek a gyereknek! Mi fog történni velem, nem tudtam. Néztem ezt az ordító, vastag embert, és nagyon utálatosnak találtam. Még mindig előttem állt, markában rázta a pénzt, amit tőlem kapott, a hasán nagyszemű ezüst lánc ugrált. Olyan volt, mint valami cirkuszigazgató, s én most úgy láttam körülötte az embereket, mintha nyüzsgő, rugdalődzó lovak lettek volna, akiknek ő parancsol, mindenki az ő tekintetébe van belekötve. Egy kék selyeminges lány jött mellénk, s az ember azt mondta neki:- Segíts ennek a legénykének, de vigyázz rá, hogy el ne vesszen! [... ]- Gyere! - mondta a lány nekem is. - Nem engednek üldögélni bennünket. Van pénzed?-Valami három koronám! [...] A lány megfogta a nyakamat és a díványra húzott.-Voltál-e már lányoknál? - kérdezte. - Olyan fiatalnak látszol!- Nem! - mondtam. — Én még egészen tiszta vagyok. A lány belehajtott az ölébe és szeretettel dédelgetett.- Milyen nevetséges az, hogy ti gyerekek hogyan kóstoltok bele az életbe! Tudod-e, hogy én már régen a te anyád lehetnék, s most eljöttél hozzám, mint valami rablónak a barlangjába, hogy elvegyem a tisztaságod. Minek jöttök ti ide, mennyi sok szép fiatal lányéi a világban! [...] Elborult velem a világ. No most, most. Úgy éreztem, életem legnagyobb pillanata következik. És hagytam, hogy történjen velem, aminek történnie kell. A ruha mintha lemállott volna rólam, ott álltam mezítelenül a fényben, és a lány magához vett, és azt hiszem, hogy a következő pillanatban elvesztem magam és többé semmiről sem fogok tudni semmit. De még itt sem tudott elveszni bennem a balgaságtól félő s a mindent ellenőrizni akaró természetem. Ahelyett, hogy belevesztem volna valami kábultságba, egyre józanabb lettem. [...] Életemben most először csinálok valamit, s mindezt mintha már régen ismertem volna, a számomra nincs benne semmi ismeretlen és semmi titokzatos. 475
