Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)
CSÁSZTVAY TÜNDE: Sietős lesifotók
lő- és szerkesztőnő stb.), mégis elég meglepőnek tűnhet, hogy a korábbi női szerepekhez képest a legnagyobb és a leglátványosabb változásokat a nagyvárosba kerülő alsó néposztály lányainak, asszonyainak kellett megélniük. Azt is mondhatjuk, hogy ezzel - bár súlyos lelki és testi áldozatokkal - a női emancipálódás útját jelentősen ők szélesítették ki. Molnár Lajos jócskán leegyszerűsítve a városba érkező nőből rendeltetésszerűen bukott nővé váló folyamatot, úgy érzékeli és úgy magyarázza, hogy „A megromlott leány az általa folytatott életmóddal szülőit megismertetni nem akarván, azokban azon meggyőződés érlelődik meg, hogy a főváros csakugyan aranybánya, hol mindenki boldogulhat, csak meg legyen benne a kellő akarat s szorgalom. Szegény szülők azt hiszik, hogy a leányukon látható cifra ruha és ékszerek tisztességes munkálkodás gyümölcsei. A szegény anya, leánya kifejlődött szépségében s nagyvárosias viselkedésében gyönyörködve, örömmel szorítja keblére őt, pedig ha tudná, hogy a családnak egyetlen vagyona, a becsület képezte árát a fővárosi divatú ruháknak s modornak, undorral taszítaná el magától gyermekét. Az ily módon kifejlődött leány a többiek előtt irigység tárgyát képezi s a falubeli leányok legtöbbje szintén vágyódást érez magában Budapestre jönni, ama reményben, hogy barátnője példájára, ő is hasonló módon, kétkezével keresse meg kenyerét. A leány, ki jó szándékkal indul el hazulról, csak a fővárosban veszi észre csalódását, s előbb vagy később a lélekkufároknak képezendi jól fizetett árucikkét.”37 Mindenesetre annyi biztosnak látszik, hogy a 19. század utolsó harmadában - leginkább a külsőségek fénytörésében - a nők olyannyira birtokukba vették már a nagyvárosi helyszíneket, hogy Budapestet mindinkább - szimbolikusan - nemcsak nővárosként, de a bukott nők városaként jelenítették meg a kor sajtójában és szépirodalmában. Tábori Kornél, a nagyvárosi szubkultúra világát kötetek sorában megjelenítő író-zsurnaliszta-detektív szerint: „Kétes exisztenciája a nők között is — legalább harmincezernek van a fővárosban. A gyöngébb nem táborában aránylag több a kétes exisztencia, mint a férfiak közt. A nők nincsenek úgy vértezve a sors csapásai ellen, mint amazok. Ha elvesztik támaszukat, az apát vagy a férjet, nehezen boldogulnak, hacsak nem tanultak legalább valami mesterséget.”38 Földes Béla annyit tesz hozzá s kimutatja, hogy: „Ami mármost a városokat illeti, itt is a nők túlsúlya igen jelentékeny. A fővárosban, hol az 187037 Molnár Lajos: A cselédügy és a helyközvetitöi intézmény rendezéséről. Budapest, 1897. 2. 26-27. 38 Tábori Kornél-Székely Vladimír: Nyomorultak, gazemberek. Budapest, 1908.39. 38
