Regényes mindennapok - Budapesti Negyed 69. (2010. ősz)

Nagylátószög - Szabályrendelet. Bordélházak- és kéjhölgyek iránt

a közegészség tekintetéből szükséges elővigyázatot pontosan gyakorolják, tőlök minden bántalom, zaklatás és zsarolás eltávolíttassék. Ezen vezéreszmékből kiindulva következő rendszabályok állapíttatnak meg. I. rész. A bordélyházakról 1. §. Bordélházat csak nő bírhat, oly nő, ki bűntényért soha fenyítve nem volt, 30 évet már meghaladott és megbízható azon tekintetben, hogy a ren­det házában fen tudja és akarja tartani. 2. §. Üzletét rendszerint csak oly házban telepítheti meg, melyben a sa­ját háztartásbeli egyénekben kívül más nem lakik. 3. §. Türelmi bárcát bordélyház nyitására, úgyszintén az engedélyezett helyiség változtatására csak a főkapitány adhat, a tanács jóváhagyásának előleges kikérése mellett, mi végből a főkapitány minden ily esetről a ta­nácsnak véleményes jelentést tesz. 4. §. Ugyanez úton történik a már engedélyezett bordélházak megszün­tetése, ha ezt vagy ismételt rendőri kihágások, vagy más okok kívánják; csak hogy ily esetben a bordél telepet, ideiglenesen saját hatalmánál fogva is betilthatja. 5. §. A bordélházak mennyiségét, mint szükséges rosszat, egyelőre a kö­rülmények szerint - koronként a tanács állapítja meg. 6. §. Egy bordélházban 8-nál több - kettőnél kevesebb nő nem lehet. 7. §. A bordélházhoz nem tartozó nőknek kéjelgésre alkalmat szolgáltatni nem szabad. 8. §. Hogy valamely városrész kéjhölgyektől túlhalmozva ne legyen azok­nak száma a városrészekre lehetőleg aránylagosan felosztandó. 9. §. Tizenhét évesnél ifjabb hölgyet, türelmi bárca és orvosilag kiállított egészségügyi bizonyítvány nélkül bordélházakba felvenni nem szabad. 10. §. A bordélház tulajdonosa, mielőtt valamely nőt bárhonnan házához venne, köteles őt mindenekelőtt orvosilag megvizsgáltatni, hogy részére egészségi bizonyítványt, ezután a főkapitányság elébe állítani, hogy szemé­lyére türelmi bárcát szerezzen. 11. §. Ha valamely nőt házából elbocsát, a személyére szóló türelmi bárcát és illetőleg orvosi szemle lapot a kapitányságnak átküldi. 12. §. Azon idő alatt, míg a kéjhölgy nála tartózkodik, a türelmi bárcát és az orvosi szemlealapot a bordéltulajdonos magánál tartja, igazolása végett, és felügyelni köteles, hogy orvosi vizsga alól magát egyik nő se vonhassa el; valamint szinte felügyel, hogy a vizsgáló orvostól ajánlott egészségügyi 138

Next

/
Oldalképek
Tartalom