Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Érzelem, élet és -mód a családban - Mátay Mónika: Haza a laposban. Egy 20. századi magyar család portréja
mát nem látjuk a levelezésben, sőt Lovas Béla naptárbejegyzéseiben, töredékes naplóiban sem. Ha mégis feljegyez valamit, inkább csak lakonikusan és távolságtartóan, a kívülálló semlegességével, szemlélőként teszi ezt, mintha a környezetét, a társadalmat érintő eseményekhez semmi köze sem volna. Az alábbiakban három dokumentumot emelek ki, melynek szerzője Lovas Béla, és amelyből valamelyest mégis érzékelhető a külvilágra való reflexivitás. Az első egy géppel írott töredékes, 1942 nyarán készült hadinapló. A beszámolók egyhangúak, az állomáshelyek felsorolása, a felkeléstől az esti takarodóig tartó napi rutin elbeszélése adja a forrás fő korpuszát. Kivételt a légitámadások és a partizánok akciói jelentenek. A 18 oldalas feljegyzésben egyetlen hosszabb, szubjektív rész szerepel, ahol Béla a Vörös- kereszt tevékenységét magasztalja. Kimerítően idéz Friedrich Lajos Mi nekünk a Vöröskereszt című ismertetőjéből. Emellett beszámol egy orosz hadifogollyal folytatott beszélgetésről, melynek lényege, hogy Oroszországban a cári időkhöz képest édeskeveset változott a helyzet, az emberek többsége ugyanolyan nyomorban él, mint régen. A háborús pusztításokról csak röviden tesz említést, ugyanúgy, ahogy a zsidó munkaszolgálatosokról is. Az eseményeket, a tapasztalatait szinte sosem kommentálja, de nem világos, hogy azért, mert nincs önálló véleménye, vagy inkább azért, mert ezt nem akarja, esetleg nem meri papírra vetni. Kivételt talán csak egy német tiszt és futballozó magyar katonák közötti incidens felidézése jelent, ahol egyértelműen elítéli a tiszt lekezelő viselkedését. Egy évtizeddel később készül a következő műremek, amelynek szerzője feltehetően Lovas Béla, bár a felesége sem zárható ki teljes bizonyossággal a lehetséges alkotók közül. Lovas Béla szerzőségére utal a számok és a részletek iránti ismételten megnyilvánuló, félreismerhetetlen vonzalom. Az apropót Sztálin 1949. december 18-án esedékes születésnapja szolgáltatja. A köszöntő nem magáncélra, hanem vállalati, de még inkább iskolai ünnepségre készült, bő féloldalas, gépelt szöveg, amelyre ceruzával Béla maga írta fel a családnevét. Talán Ilust kisegítendő ült le a gép mellé, akinek a kisgyerekek mellett nem futotta ilyesmire az idejéből. „Sztálin neve ma nemcsak orosz, nemcsak európai és ázsiai, hanem világtörténeti szimbólum. Hogyan lett azzá, nemcsak az orosz vagy kínai iskolásgyerek, hanem minden magyar kisleány és kisfiú is tudja. A gyermek Sztálin tízéves születésnapját a kis georgiai város szűk családi köre ünnepelte. Talán maga sem álmodta, hogy félszázad múlva az ő születésnapja világünnep lesz. Hogy amikor a negyvenedik év fele jár, születésnapi ünnepének a cári téli palota elfoglalása, az Auróra cirkáló ágyudübörgése, az orosz felszabadulás hajnalhasadása ad majd fényesen felderengő világtörténeti hátteret. Hogy amikor 50 éves lesz, nemcsak Moszkva és Leningrád ismeri, hanem a Kaukázus ormai alatt, a kirgiz pusztákon, az Azerbajdzsáni hegyek alján, a Dajkál vidékén, az Északi Jeges tenger partján is ismerik a nevét. S ma, amikor 71 -ik születésnapját ünnepeljük, nevétől zengenek az európai világvárosok utcái, terei, villanyfényes 74
