Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Érzelem, élet és -mód a családban - Mátay Mónika: Haza a laposban. Egy 20. századi magyar család portréja
se. Az 1950-60-as években állandóan úton van. A budai, ceglédi, monori, nagykátai és ráckevei járás illetékügyi eljárásait felügyeli. Az 1 960-as években „Lovas elvtárs” politikai továbbképzésre jelentkezik, s kérésének megfelelően beiskolázzák.35 Utolsó aktív éveiből kevés dokumentum maradt fenn. 1976-ban, 65 éves korában nyugdíjazzák. Kevéssel ezután súlyos tüdőbetegséggel kezelik, a kórházi zárójelentések arra utalnak, hogy állapota folyamatosan romlik. 1978 februárjában elhalálozik. A gyászjelentő szerint a halála után bő egy héttel, 1978. március 2-án délelőtt fél 12-kor temetik el Rákoskeresztúron.36 A gyászmisét a rákoskeresztúri Szent Pál templomban tartották ugyanazon a napon fél egykor. Fehér llus Lovas Béla felesége. Három gyermeket nevel, a család és a munkája töltik ki az életét. A személyiségéről kevés információt kapunk a forrásokból, de úgy tűnik, figyelmes, jólelkű asszony, aki azonban június 27-én lesz. A Számviteli Főiskola képesített könyvelői bizonyítványa. 1953. május 26. 35 Meghívó az 1963—64-es tanév ünnepélyes megnyitójára, melyet a Pest megyei Tanács V. B. közgyűlés termében rendeznek. 1963. október 17. 36 Gyászjelentő. Lovas Béla 1978. február 24-én, 66 éves korában halt meg. 37 Fehér Pál adóellenőr személyes iratai szintén a hagyaték részét képezik. 1898-ban született a Bács vármegyei Martonoson. Négy polgári után négy gimnáziumot végzett, majd iparostanoncként drogistának tanult, 1928-ban szerzett segédlevelet. 1928-37 drogista segédként dolgozik. Az 1940-es években Kecskemét város alkalmazásában fogyasztási adóőr. 1942 októbere és 1943 júliusa között katonai szolgálatot teljesít. Az 1950-es években pénzügyi előadó és végrehajtó. Felesége Telekes Róza. 1922-ben házasodnak össze, az a férje árnyékába húzódva él. Nincsenek kirívó cselekedetei, a jellemvonásai sem feltűnőek. Lány korában élénk, impulzív alkat, de házasságkötésük után egyértelműen azonosul Béla szigorú és racionális elveivel, az egyénisége idomul a férje elvárásaihoz. Kifejezetten széparcú, vonzó nő. A hátrahagyott iratokból úgy tűnik, jó feleség és kitűnő anya. Hívő, anyagilag is támogatja a helyi református gyülekezetét. 1923 szeptemberében született Szegeden. Apja, Fehér Pál adóellenőr, anyja Telekes Rozália.37 Feltételezhető, hogy apja és férje, lévén azonos szakterületen dolgoznak, korábbról ismerték egymást, és így kerül sor a fiatalok találkozására. Ilus a polgári után, ahol „példás magaviseletről” és „kellő szorgalomról” tesz tanúbizonyságot, az Angolkisasszonyoknál, majd a kecskeméti líceumban folytatja a tanulmányait meglehetősen jó eredménnyel.33 Kiemelkedő teljesítményt nyújt a nyelvtanulásban, a asszony ekkor már özvegy, egy lánya van, Amália. Aktív éveiben a család Szegeden, Kecskeméten, a háború után Újlengyelben, majd ismét Kecskeméten él. 1959-ben nyugdíjazzák. Az 1960-as évek végén a nyugdíja alacsony (750 forint), ebben az időszakban a lányai támogatják anyagilag. Vejéhez hasonlóan tüdőbeteg, asztmás, az 1960-as években folyamatos orvosi ellátásra szorul és a halálát is a betegség okozza. Segédlevél a Szegedi Ipartestülettől. 1928/1995. Tanúsítvány a házasság megkötéséről. 1922. február 20. Bizonyítvány Hornyák Ferenc drogistától. Kecskemét, 1937. február 1. Alkalmaztatási szerződés. Kecskemét, 1941. augusztus 18. Igazolvány katonai szolgálatról. Jenőfalva, 1943. július 24. Újlengyel Községi Tanács V. B. munkaviszony megszüntetéséről. 1959. január 13. 38 Polgári leányiskolái bizonyítvány. 1935. június 17. 57