Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

Testközelben - Papp Barbara: Frontszolgálat, távszerelem (Egy tizenéves lány második világháborús levelezése)

detet vitt véghez, erre utal talán az a márciusi megjegyzése is, hogy becsukták 21 napra, aminek okáról azonban nem beszélhet, ám minden kettejük érdekében történt.) Klára - egy kicsit kéretve ugyan magát -, hamarosan beleegyezését is adta a gyűrűviselésbe. Ezt követően jegyese rögvest házasságkötésük tervezgetéséhez látott: „Ha hazamegyek, utána már nem sok időd van virágzó lányságodban” - ígérte.61 Úgy képzelte, nyáron meglesz a hivatalos gyűrűhúzás és karácsonykor vagy tavasszal megtarthatják az esküvőt is.

Kapcsolatuk tehát igen gyorsan mélyülni látszott, Janinak szinte minden szabad idejében Klára körül forogtak a gondolatai, s valósággal extázisbán fogta kézbe a lány fényképét (amelyet némi kérlelés után megkapott), élete legnagyobb örömének nevezve a fotó megérkezését. Hasonló elragadtatással nyugtázta egy áprilisi levelében, hogy jegyese végül „Janimnak” szólította őt, elismerve ezzel egymáshoz tartozásukat. A fiatal katona szívét teljesen betöltötte az immár gyűrűvel is hozzá kapcsolt kedves, és elképzelhetetlennek tartotta, hogy útjaik elváljanak: „Nélküled megszakad minden. Vége lenne az én életemnek is.”62 Egyre hangsúlyozottabbá vált terve, hogy még az év végéig megesküsznek, hiszen - mint egy májusi levelében írta - már alig bírt magával a türelmetlenségtől. A következő hónapban már leendő gyermekeiket, Janikát és a kislányt is maga előtt látta, fejét az esküvői előkészületeken törte. Június végén azután egyhónapos szabadságra hazaengedték.

Az ezt követően - a néhány, júliusban írott tábori lapon kívül — keletkezett, s fennmaradt levél szeptemberi keltezésű: ekkor foglalta el az ifjú új állomáshelyét, immár nem az orosz fronton, hanem Magyarország nyugati részén. Különös módon Jani ekkor panaszkodott első ízben körülményeikre: unatkoznak, s még nehezebben viselhető a helyzet, mint Oroszországban: „Ott legalább az ember belenyugodott, hogy miért nem lehet hazamenni, de itt az a rossz, hogy se fronton, se túlzsúfolt munkaprogram nincs, és mégse lehet elmenni.”63 Ilyen körülmények között már a szerelmeséről való ábrándozás is fájdalmassá vált számára: az otthoni környezet és a szabadulás reménybeli közelsége még nyomasztóbbá tette beszorítottságukat, kényszer szülte napi tevékenységeiket. Az esküvővel kapcsolatos elképzeléseit azonban továbbra sem adta fel, sőt november 25-én tervezte megtartani a nagy eseményt, amelyhez a katonai házassági engedélyt is megszerezte és kiadó szobát is kerített. Am az ekkoriban íródott levelekből már eltűnik a korábbi lelkesültség, a türelmetlen várakozás örömteli álmodozásából csak a türelmetlenség, a sürgetettség marad meg. Utolsó, november 14-én keltezett levelében arról tudósít, hogy vélhetőleg hamarosan hazaengedik pár napra, akkor pedig megszökteti Klárát, ha a szülei nem adnák beleegyezésüket az azonnali házasságkötéshez. „Ha szeretsz, és a feleségem akarsz lenni, akkor gyere. Soha nem tudnám senkinek megbocsájtani ha elszakadnánk egy61 Uo., 1944. február 22 . 63 Uo„ 1944. szeptember 3.

62 Uo., 1944. április 1.

43