Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
A közélet mint magánélmény - Bojti Ferenc: Találkozás egy (másik) fiatalemberrel
magam, mint egy rossz francia regényben. Szörnyű volt, és egyben csodálatos. Amint lehetett, visszautaztam Mont- pellier-be. Néhány nap múlva Régine is visszajött, és - a gyereket otthon hagyta a szüleinél - arra a néhány napra, amit még a városban töltöttem, hozzám költözött a kollégiumi szobámba. Ennek a kapcsolatnak láthatóan nem volt jövője. Nem volt értelme ezért elhalasztani a Párizsba való visszautazásomat. Ha úgysem maradhatunk együtt, jobb, ha minél hamarabb elválunk. Január 8. téritek. Utolsó nap. Nagyszerű és elviselhetetlen. Sétálunk óvárosban, sírunk, nevetünk - azaz csak ősír, én nem tudok —, búcsúzás. Ez az egész hét biksúzás volt. Peyrou: groteszk kutyák, hatalmas üres tér. Bennünk is űr, ma még kitölti a másik, de mi lesz holnap? Nekem valamivel könnyebb - szégyellem magam. Senki sem érti a szituációt, a lányok hülyének nézik Régine-t: Philippe marad, én elmegyek, miért akar mégis elválni? A fiúk pedig újra felfedezik a „szabad” Régine-t. Azt hiszem, Régine köztük az egyetlen igazi forradalmár. Másnap visszautaztam Párizsba. A következő négy hétben lényeges esemény nem történt, időmet Jean-Paulék és barátaik társaságában, részben céltalan sétálással töltöttem, részben nagyon is céltudatosan végiglátogattam a fontosabb múzeumokat. A Louvre-ra egy egész hetet szántam. Gyakran jártam moziba, a diákigazolványra jelentős kedvezményt adtak. Erről az időszakról íme néhány jellemző feljegyzés. Január 11. hétfő. ... Könyvesboltok, egy csomó pénzt elköltők, de megéri. Mázét zárva, hazamegyek vacsorázni, utána: Enquê te sur un citoyen au dessus de tout soupçon [Vizsgálat egy minden gyanú fölött álló polgár ügyében]. Olasz film, Elia PETRA - nagyszerű. A bűnügyi osztály vezetője, szadista vadállat, kéjgyilkosságot követel - közben kinevezik a politikai osztály vezetőjévé - Mussolini típus. Gyilkol egyszerűen azért, mert kíváncsi, lesz-e valaki, aki rá meri bizonyítani a gyilkosságot. Rengeteg nyomot hagy, kijövet találkozik egy fiatal balossal stb. Mindenkit a markában tart, senki nem mer tenni semmit. Végül feljelenti magát a főnökénél, de mivel a botrány az egész testületet érintené, mielőtt kijönne a főnökség, álmában végigéli az egész vizsgálatot: hiába erősködik, a főnökségsüket, nem hajlandók elhinni, hogy őa gyilkos, noha az ügy egészen világos. Felébred, és meglátja az ablakon keresztül, hogy megérkezik a főnökség - úgy, ahogy álmában látta. Nyugodtan áll az elkövetkezendők elébe. Egyetlen eset, amikor megrémül, ez a balos bombamerénylet a telefonlehallgató központ ellen, a fiatalember, aki bátran a szemébe mondja, hogy gyilkos - őellene egyedül a fizikai elnyomás segíti. Ebben a szisztémában ő sérthetetlen, minden gyanún felül áll : az egyetlen veszélyt számára azok jelentik, akik magát a szisztémát akarják megszüntetni. Mint lélektani dráma, a Bűn és bűnhődés fonákja. Oedipuszprobléma, de Oedipusz az igazságot keresi, ő hatalma határait. Oedipusz végül a gyanúsítottak körét egyre jobban leszűkítve önmagában találj a meg a bűnöst, ő viszont, tudva, hogy a gyilkos ő maga, végül is az egész hatalmi gépezetre tágítja ki a gyilkosságot. Oedipusz, megtalálva az igazságot, megvakítja önmagát és világgá búj do256
