Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)

A közélet mint magánélmény - Máté Imre–Sipos András: Máté Imre önéletrajzi feljegyzéseiből

hát olyan titkárféle munkaköröm lett. Volt ugyan ide beosztva egy fiatalember, akiről megtudtam az első percben, hogy gróf Nyáry Istvánnak hívják, ugyancsak azt a jel­leget viseli, amit én kaptam. Inkább ala­csony termetű, kerekarcú, lassú beszédű, raccsoló, de teljesen kifejezés nélküli te­kintetű, inkább polgári kinézésű férfi volt. Pár nap alatt láttam, hogy igen jóindulatú, csendes, de határtalanul gyenge képességű ember, akit kétségtelenül grófi mivolta ho­zott minisztériumi szolgálatba. Nem té­vedtem, mert édesatyja, aki hasonló nevet viselt, ebben a minisztériumban volt mi­niszteri tanácsos, ez időtájt már nyugdíj­ban, ugyancsak szerény képességei miatt. Nyáry gróffal jó barátságba kerültem rövid idő alatt. Láttam, hogy bizonyos mérvben ő is tisztában van azzal, hogy grófi származá­sa tartja csupán állásban, mert bevallotta nekem, hogy ő bizony nemigen tud aktákat intézni. És azt hiszi, hogy ez a beosztás rá nézve nem előnyös, miután a főnökünk egy nagy tudású egyetemi tanár, aki nem igen sokra becsüli a tehetségtelen embereket. „Az a nézetem” - mondotta - „hogy reád itt nagy jövő vár, miután Te is ilyen tudós ember vagy". Józan elhatározással adottsá­gainak megfelelőbb elhelyezkedést kere­sett és talált. Miután a háborúban főhadna­gyi rangot nyert el, így felvétette magát a hadsereg kötelékébe, és mint gazdászati századost aktiválták. Amikor elbúcsúzott tőlem, csak ennyit mondott: „Én elmegyek innen egy nekem való pályára, tudod, gróf vagyok, és a hadseregnél az kvalifikáció, és hiszem, hogy elérem a legmagasabb rangot is. Neked igen sok jót kívánok, itt sokat ta­nulhatsz a főnökünktől és szép jövőnek el­indulása lehet ez a beosztásod.” Csak né­hányszor láttam őt ezután életemben, de igaza volt, mert pár év múlva már törzstiszt lett. Én pedig tényleg elindultam ezen a helyen igen nagy lendülettel a szélestávú jövő felé. Főnököm magas, szikár, vörös bajuszú, szürkeszemű, végtelenül higgadt, de na­gyon határozott ember volt. Hangos szót tőle hallani nem lehetett. Munkájában, alantasaival szemben és felettesei felé is lelkiismeretes, precíz, de hajlíthatatlan volt. Igen rövid idő alatt bevont munkájá­ba, és tényleges munkatársává fogadott. Ez végtelenül nagy elismerést jelentett, miu­tán zárkózottsága közismert volt, és mun­katársaitól sokat kívánt. Számos tudomá­nyos könyve jelent meg, és három egye­temnek volt magántanára, illetve egynek rendkívüli nyilvános tanára. Családja a leg­előkelőbbek közé tartozott. Felesége báró Jeszenszky leány volt. Heves megyében 1200 kát. holdas tehermentes birtoka és néhány háza volt. Minden kellékkel ren­delkezett, hogy szellemileg, hivatalilag és magánéletében független legyen. Hívő, de nem bigott katolikus, aki gyermekeit a leg­puritánabb módon nevelte, és magánéletét a polgári egyszerűség kereteiben rendezte be. Nagyon is takarékos természete meglé­vő vagyonát növelte. Semmi szórakozása nem volt. Nem járt a kaszinóba, nem ivott, nem dohányzott, nem kártyázott, minden percét a hivatal által le nem kötött idejé­nek a tudománynak szentelte. Számomra nagy öröm volt miniszteriális pályámat ilyen ember mellett elkezdeni. Nagyon so­kat tanultam tőle nemcsak a tudomány vo­nalán, hanem a hivatali helyzet megítélése 213

Next

/
Oldalképek
Tartalom