Fővárosi magántörténelem - Budapesti Negyed 68. (2010. nyár)
Kitaszítva – máshol, másként - Viczián Zsófia: "Régen lev. lapokon láttam ilyent". Levelek a kitelepítésből Budapestre
beálltával pedig közös kirándulásaikat festi le érzékletes szavakkal. Ember is, állat is részese, lakója lesz a tájnak, egyre kevesebb a keserű hangvételű panasz. Ugyanakkor a rémhírek továbbra is borzolják a kedélyeket - az emberi sors bizonytalansága ezekben is összekapcsolódik az állatokra váró sors bizonytalanságával: „Rossz hírt hallottam, hogy azért nem adnak nekünk munkát, mert tavasszal összeszednek és elvisznek valahova. Csak úgy találgatjuk, hogy biztos munkára áll. gazd.-ba, főleg Hortobágyra. Mi lesz az állatokkal? Megint itt a gond. Hogy velünk mi lesz, az persze mellékes. Körülbelül így vagyunk.”36 Ám nem csupán a rettegés, de - kis túlzással - az erkölcsi tartás is megfogalmazható Marci cselekedetein keresztül. A kitelepítés alapélménye a helytállás kényszere. „10-én dél. Megvolt az oltás. Gyáva kutyák az itteniek, már messziről hallatszott visításuk. Marci ellenben rögtön neki rontott egy borjú nagyságú kutyának és mindenki csodálta, hát még amikor az oltásnál egy nyik- kanást sem szólt, teljes volt az elismerés. Mikor eleresztették, kétszer neki ugrott is dühösen megugatta lefogóját. Mindenki elismeréssel adózott neki és én igazán büszke voltam rá. A sok nagy nyám-nyám kutya között ez volt az igazi hős kutya.”37 Egyik májusi levelében az édesanya egyértelműen le is írja, hogy a kutya viselkedésében az 5 emberi viszonyaik tükröződnek. „Máskülönben már nem ugatja meg a különféle állatokat és emberek közül csak azokra dühös rettenetesen, akik nekünk is ellenszenvesek. Ezen nagyon csodálkozunk. Hanem a pestieket kitörő örömmel fogadja. Olyanokat ugrik, hogy az arcukba nyal, de nem bánják. Az egy »sakkozó partneredet« fogadja közömbösen. Ez is jellemző.”38 Kényszerlakhelyből táj Hogyan látta fővárosi szemmel a számára lakhelyül kijelölt vidéket és az ott lakókat az Albán házaspár? Kideríthető-e, hogy a kitelepítést megelőzően milyen viszonyuk volt a tájhoz, falvakhoz? Erre csak néhány elszórt, de beszédes megjegyzésből következtethetünk. A levelezésben külön színfoltot képez az a néhány darab, amelyet a Fonyódon lakó Nagymama (dr. Albán Imre édesanyja) és Gizi néni intéz Ilonához. A két hölgy azért érdekes szempontunkból, mert ők annak a középosztályi, „úrinői” mentalitásnak a megtestesítői, ami feltételezhetően Albá- nékat is jellemezte. A hölgyek, akik maguk is nehéz anyagi helyzetben vannak, valószínűleg még a háború előtti időkből maradt finom levélpapírokra írnak, mindig szertartásos retorikai bevezetőkkel látva el soraikat. Az ő megjegyzéseikből látszik, hogy számukra eleinte szinte értelmezhetetlen az, ami Albánékkal 1951-ben történik. „Nagy izgalmakkal mesélte még most is Anti néni, kedves Szüleidnek az elutazását. Igazán sajnáljuk őket, hogy így elszakadtak Tőletek. De remélhetőleg ott, azon 36 Uo., 1953. január 11-én kelt levél. 38 Uo., 1953. május 29-én kelt levél. 37 Uo., 1953. március 11-én kell levél. 174
