Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
súly, mintha egyszerre lesiklott volna. Egy pár pillanatig maradt így, aztán fel akart tekinteni, de a füle újra zúgni kezdett s a szemgolyói fájtak.- Még elalszom - mormogta mosolyogva. Megint be kellett csuknia pilláit s kellemes zsibbadás fogta el. Fölelevenedett előtte az egész őszi nap: a pályaudvar virágai, az esőverte vasúti ablak. a mögötte látszó varjúk és bal tás favágók, a köhögő pap, az asszony kalapján ülő galambpár mintha körötte repdesett volna s tisztán látta, amint az erdő titokzatos ágai összeérnek és megint széjjel válnak a feje fölött. Milyen szép nap volt s milyen sajátságos minden mozzanata: a rejtélyes találkozás, az éles szürke világítás, a nyugtalan szél és a láz, amely nem volt olyan, mint máskor, hanem lassan simogatva, tarka képeket vetítve közeledett hozzája. Mindez titokzatos és végtelenül kellemes volt s egy új élet ingerével hatott rá ... Most azt érezte, hogy valaki megsimitja a homlokát s aztán Zsófika fölkel mellőle a székről. Meg akarta fogni a kezét, de nem tudta, majd hallotta amint az asszony lábujjhegyen a szoba másik végére ment. Valahol távol a toronyóra ütött néhányat s felcsendült az éjjeli őr szava, mintha a tengerfenékről jött volna a hangja. Egy ideig csönd volt, aztán halk beszéd hallatszott. Domonkos megerőltette a fülét, hogy megértse a szavakat, de csak egyetkettőt tudott elfogni közülök.- Aki napom felett őrködtél ... védj meg, uram, ez éjszakában ...- Imádkozik - gondolta magában Domonkos s fülében egy távoli zsoltár hanga kezdett zengeni ... Pár óra múlva Domonkos felébredt. A feje még zúgott, de a forrósága elmúlt. Felemelkedett és körülnézett a szobában. A rossz faredőnyökön át beszivárgott a holdvilág és vékony sávokat húzott a sötét falakra. Nagy csönd volt, csak az asszony szabályos lélekzete hallatszott. Domonkos másnap délben érkezett vissza a fővárosba. A lépcsőházban találkozott a három gyermekével, olcsó ködmeneikbe burkolva, éppen iskolába mentek. Az apjuk megcsókolta őket s a legkisebbnek, egy sápadt kis lánynak, megsimogatta a haját. A lakásban példás volt a tisztaság, az ura távolléte alatt az asszony nagy takarítást tartott s még az ablaktáblákat is megmosatta. Domonkos megölelte a feleségét, aki odanyújtotta neki hideg, magos homlokát ... Az asszony azután leült az asztal mellé és homlokára téve a szemüveget, a gyermekek fehérneműjét kezdte javítani, míg a nagy fali óra szárazon ketyegett s kívülről a vasalódeszka mellől a cseléd szomorú dúdolása hallatszott be. Domonkos bement szobájába s leült az íróasztala mellé. Fejét lehajtotta a kezére és egyszerre forró könnyek szaladtak végig az arcán. 32
