Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Lovik Károly válogatott elbeszélései
- De végre is meg kellett magamat adnom, - folytatta Domonkos. - Családom van, gyermekeim, nem volt időm érzelegni. Ez bizonyára helyes s én megtettem kötelességemet. Ki a jó hivatalnok? Domonkos Pál. Ki a jó férj? Domonkos Pál. Ki a takarékos családapa? Megint csak Domonkos Pál. És ki a legnyomorultabb ember? Domonkos Pál! Vagy nem így van? - fordult kér- dőleg az asszonyhoz.- Minek hasogatja a szivemet - felelt megtörtén. - Isten bizonnyal úgy rendelte, hogy szenvedjünk. Én már belenyugodtam rendeltetésembe. A férfi idegesen intett fejével.- Helyes. Én is belenyugszom ... Dolgozom fáradok, küzködök, családom van. Ez helyes, de az embernek egyébre is van szüksége az életben. Van benne valami nemesebb törekvés, egy szebb érzelem, a remény a jövőben. Néha a szívre is szabad, sőt kell hallgatnia. De én soha az életben a szívemre nem hallgathattam, soha, értse meg Zsófika, soha! Ez becstelenné teszi az egész küzdelmet, aljassá a létet, utálatossá a foglalkozást. De kinek mondhattam el, hogy mi lakik idebent s ha elmondtam, ki értette volna meg? Csak ön volt az egyetlen, aki a lelkemet ismerte. Az asszony alázatos, hálás pillantást vetett férfira, aki izgatottan folytatta:- Évek óta ez az első perc, amikor a szívemre szabad hallgatnom s elmondhatom, hogy nyomorult, összetört, boldogtalan vagyok, hogy nincsen semmi, ami az élethez fűz, hogy gyűlölöm magamat, az egész létet és meg szeretnék válni ettől a siralom völgyétől, amely csak csalódást tartogatott számomra! Mennyi keserűség halmozódott össze bennem, mennyi csügge- dés, a mellőztetés érzete, mennyi volt a bánat, amelyet magamba kellet fojtanom és milyen hidegség övezett nyomorult pályámon! Egy szép, nemes érzelmem volt az életben s az maga volt, Zsófika, s annak is hogy kellett véget érnie, milyen gyáván, nyomorultan! Kivonta karjait az asszonyéból s mintha magának szólt volna, felhevülten beszélt tovább.- Mindenkinek joga van a boldogsághoz, nekem is. Az nem lehet, hogy így érjen véget pályafutásom.- Kell, hogy jöjjön egy szebb óra, egy szebb lét, melyet kiérdemeltem, de el nem tudtam érni. Kell, hogy a bilincsek lehulljanak rólam s ha nem itt, talán a másvilágon egy szebb élet vár reám! A szél a fordulónál erősebben fújt le a dombról és elfojtotta Domonkos szavát. Köhögés fogta el, amely annyira erősbödött, hogy le kellett ülnie egy lócára. Az asszony félve állt mellette és kétségbeesve nézte vergődését. Elővette a kendőjét s mialatt könnyei hullottak, megtörölte a férfi verejté- kes homlokát. 29
