Lovik Károly - Budapesti Negyed 67. (2010. tavasz)
Kelemen Zoltán: A dilettantizmus dicsérete. Lovik Károly a századforduló irodalmában
a visszamenőleges jóslat, hiszen senki nem fogadta mega szövegGörgeyjének tanácsát a „fóllobbanáskor” és a „kialvásnál” tanúsítandó viselkedésről. Mintha ezért késett volna olyan fájdalmasan sokáig a kiegyezés, melynek a Lovik-műben megfogalmazott változatában mintha Deák Ferenc személye is kódolva lenne, mint „legbölcsebbé”. A 20. század elejéről tekintve könnyen értékelődhetett úgy a kiegyezés, mint „amely száz győzelemnél többet ér”, Lövik a világháború első éveiben azonban már borúlátóbban, bár óvatosan fogalmazott. Úgy vélte ez a háború végérvényesen meg fogja változtatni Magyarországot: „Örökké meg fogjuk érezni, hogy 1914-ben világháború volt s örökké tülekedni fogunk annak társadalmi, gazdasági és szellemi következményei körül. Ameddig a világ világ marad vívni fogjuk a hátvédi harcokat az 1914-ik évvel.”141 Az idézet rövidsége miatt nem tudható, hogyan gondolta. Mindenesetre igaza lett. Lövik Károly, aki a kortárs íróktól eltérő - nem mindig kizárólag irodalmi - kontextusban figyelte és értelmezte az alkotássá érlelhető valóságot, a kor társadalmi-történeti tanulságait mégis hozzájuk hasonlóan (kiábrándultakban, de talán kevésbé szigorúan) fogalmazta meg műveiben. Személyiségének a(z irodalmi) nyilvánosságot kerülő vonásai és talán a hátrahagyott kötetek viszonylag kis száma miatt eltérő, sőt esetleg ellentmondásos kritikai vélemények formálódhattak művészetéről. A tény, hogy művei kapcsán elmarasztaló értelemben, és szélesebb értelmezői szivárványkört nyitva, egyaránt fölmerülhet a dilettantizmus meghatározása, nem annyira Lövik prózájának esztétikai értékeit csökkentheti, inkább a dilettantizmus jelentéskörét gazdagíthatja a szépirodalom klasszikus reprezentációjának irányába. hí Idézi Vass László: Lövik Károly (1874-1915.) In. Lövik Károly: 4 préda. Singer és Wolfner Kiadása, Budapest, 1911.5. old. 180